hirdetés

Veres: 30 milliárd többletjövedelem az adózóknak

A jövőre változó adójóváírási jogszabály azt eredményezi, hogy a havi 170 ezer forint körüli bruttó jövedelemmel rendelkezők havi öt ezer forinttal több nettó jövedelemhez jutnak - jelentette ki egy reggeli televíziós műsorban Veres János pénzügyminiszter.
2007.09.12 09:05, Forrás: MTI

hirdetés

A személyi jövedelemadó rendszeren belül változó adójóváírás a havi 170 ezer forint bruttó jövedelemnél némileg kevesebbet keresőket, illetve a havi 220 ezer forintot el nem érő keresetűeket is kedvezően érinti - mondta a Napkelte című műsorban Veres János. A pénzügyminiszter hozzátette: az adójóváírás megváltozása az említett esetekben évente mintegy 50 ezer forint nettó keresetnövekedést jelent. A változtatás eredményeképpen összességében mintegy 30 milliárd forint többlet jövedelemhez jutnak az érintettek, amire a gazdaság kifehérítéséből származó költségvetési többletbevétel teremti meg a fedezetet - mondta Veres János.

Az adórendszer jövő évi átalakításáról elmondta: a Pénzügyminisztérium kormány elé kerülő változtatási javaslatai az adózás egyszerűsítését és a kiszámíthatóság növelését szolgálják, kevesebb adóbevallást, illetve adóbevallási sort kelljen kitölteniük az adózóknak. Hozzátette azt is, hogy jövőre még nem kerül sor az adórendszer jelentősebb átalakítására, annak keretfeltételeit csak 2008 január végéig dolgozzák ki a "versenyképességi kerekasztal" ajánlásait is figyelembe véve, és a bevezetése 2009-től várható.

Az augusztusi 8,3 százalékos 12 havi inflációra vonatkozó kérdésre a pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy bár az infláció júliushoz képest nem csökkent, de nem is nőtt. A szaktárca prognózisa szerint szeptemberben már mérséklődik az infláció, s decemberre akár öt százalék alá is kerülhet a fogyasztói áremelkedés mértéke - fűzte hozzá.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Gyurcsány 2009-re adócsökkenést ígér! Az új áfatörvény tervezet: a telekáfát az eladó fizeti Adó 2008: egyszerűbb, és nem magasabb PM: nincs tervben a luxusadó értékhatárának 50 millióra csökkentése Vaskos adócsomaggal lepi meg az állampolgárokat a PM Átfogó adóreform kell, a kormánynak fogalma sincs az intézkedései eredményéről - véli az MDF

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Agyrázkódás - Tünetek és ellátás
2012. máj. 26. 05:21

Allergia csecsemőknél és kisgyermekeknél
2012. máj. 26. 02:51

A vastagbél betegségeinek szűrése
2012. máj. 25. 23:23

Milyen a jó kórházi gyógyszerész?
2012. máj. 25. 23:00

Cukorbeteg gyerekek - Speciális kérdések az életmódról
2012. máj. 25. 21:41

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.