hirdetés

Az utolsó nap akadozott az Ügyfélkapu

Tegnap kiemelt adózási határidő volt: a vállalkozásoknak tizenkétféle, egyebek mellett a havonta és negyedévente fizetendő általános forgalmi adóról szóló bevallást kellett elektronikus úton eljuttatniuk az APEH felé.
2007.07.21 08:29, Forrás: Magyar Nemzet

hirdetés

A nap folyamán több olvasónk jelezte: az elektronikus bevallás rendszere egész nap akadozott, s a magyarorszag.hu portálon elérhető Ügyfélkapu, nem a megszokott módon üzemel. Így nem azonosítja a belépő személyazonosságát és a bevallásfeltöltő helyett csak egy csökkentett üzemmódú, egyes internetes böngészők által nem is megnyitható oldal jelenik meg.

A kormányzati ügyfél-tájékoztató központ munkatársa a Magyar Nemzetnek elmondta: a szolgáltatás be van lassulva, mert túl sokan próbálják azt használni, így az oldalon működő program csak kényszermegoldás. A munkatárs úgy nyilatkozott: teljes a fejetlenség, ami ráadásul már az előző bevallási roham idején, e hónap 12-én is így volt. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy még éjfélig, a bevallási kötelezettség végső határidejéig megoldódik a technikai probléma.

Az APEH sajtószóvivője, Bakonyi Ágnes a Magyar Nemzetnek jelezte: az Ügyfélkapu rendszerét nem az adóhatóság, hanem a magyarorszag.hu üzemelteti, így annak fennakadásáért is ők a felelősek, ettől függetlenül a vállalkozókat emiatt szankció nem éri.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Az ügyfélkapunk eddig félmillióan regisztráltak

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.