
Könnyebb lesz?
Ingatlanadó - Az APEH módosította a vagyonbevallás segédleteit
Az adóhatóság az Alkotmánybíróság határozatában foglaltaknak megfelelően módosította az egyes nagy értékű vagyontárgyakkal összefüggő kötelezettségek bevallására szolgáló 1042-es bevallás nyomtatványt, a hozzá tartozó útmutatót, valamint a bevallás kitöltését segítő, az APEH honlapján elérhető programját is. Aktualizálta az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alapvető szabályairól szóló információs füzetet is.
2010.01.31 08:25, MTI
Az APEH azt kéri, hogy azok, akik az APEH honlapján elérhető programmal készítik el 1042-es bevallásukat, minden esetben a legutolsó verziót töltsék le, akkor is, amikor más bevallással együtt kell teljesíteni az egyes nagy értékű vagyontárgyakkal összefüggő kötelezettséget.
A nyomdai úton előállított 1042-es bevallás lakóingatlanokkal kapcsolatos részeit figyelmen kívül kell hagyni, a bevallás 01-es lapját pedig át kell húzni az APEH tájékoztatója szerint.
Az Alkotmánybíróság (AB) kedden alkotmányellenesnek nyilvánította, és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény lakóingatlanokra vonatkozó részeit.
Az állami adóhatóság január 28-án, az alkotmánybírósági határozat közzétételének napján megsemmisítette az APEH internetes oldalára kihelyezett vagyonadó-kalkulátort használókról rögzített adatokat - tette közzé honlapján az APEH.
Az adatok megsemmisítésére az adatvédelmi szabályok szerint került sor, amiről jegyzőkönyv készült. Az APEH a vagyonadó-kalkulátort is eltávolította honlapjáról.
A nagy értékű lakóingatlan adójáról bevallást benyújtó adózók esetében az adóhatóság intézkedik a bevallás adatainak törléséről, az iratok megsemmisítéséről, és erről az érintetteket egyedileg tájékoztatni fogja - tette közzé az APEH honlapján.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Oszkó és az ingatlanadó: lehet, hogy nem lesz szükség további zárolásra
Az MSZP a tartalék terhére pótolná az ingatlanadóból származó bevételt
Alkotmányellenes az ingatlanadó
Alkotmányellenes az ingatlanadó - Szijjártó: "a kormány fogadja el, hogy vesztett!"
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!



