Sokan hagyják az utolsó napokra
Még másfél millió szja-bevallást vár az APEH
Az adóhatósághoz csaknem 2,079 millió szja-bevallás érkezett május 10-ig, 240 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a május 20-i határidőig pedig még 1,5 millió bevallást vár az APEH - ismertette Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2010.05.11 15:41MTIMegjegyezte: az előző évekhez hasonlóan sokan az utolsó napokra hagyják az elkészítését. A munkáltatókra bízottakkal együtt az idén 3,6-3,7 millió szja bevallásra számít az adóhatóság.
Az adózók jellemzően elsősorban az adóvisszaigénylést tartalmazó bevallások elkészítésével igyekeznek. A tavalyi 49,6 milliárd forinttal szemben az idén eddig 56,1 milliárd forintot igényeltek vissza, amiből májusig tavaly 30,1 milliárd forintot, az idén 45,8 milliárd forintot utalt ki az APEH. Az egy főre jutó visszaigénylés átlagos összege 50.431 forintról 52.906 forintra nőtt. Az elnökhelyettes úgy vélekedett, megérte a feldolgozási rendszer tavalyi módosításába fektetett munka, az adatok feldolgozása folyamatos. A módosítással céljuk volt az is, hogy már a beérkezés időpontjában csökkenjen a hibás bevallások száma, hogy ez ne akadályozza a jogos visszaigénylések kiutalását. Az idén eddig a bevallások 14 százaléka volt a beérkezés időpontjában hibás, míg 2007-ben még 40 százaléka - tette hozzá. Az adóhatóságnak a késedelmes visszautalások miatt eddig 400 ezer forint késedelmi kamatot kellett fizetnie, személyenként átlagosan 300 forintot. Az elnökhelyettes hangsúlyozta: örvendetes, hogy egyre bővül az elektronikus kitöltést választók köre.
A tavaly decemberi adatokkal összehasonlítva az elektronikusan kitöltött bevallások aránya 73,42-ről 75,1 százalékra gyarapodott, ezen belül az elektronikusan beküldötteké 16,59-ről 23,6 százalékra nőtt, az internetes kitöltővel készített, papíron beadottaké pedig 56,83-ról 51,5 százalékra mérséklődött. Míg tavaly decemberig a bevallások 26,57 százalékát adtak be papíron, az idén májusig 24,8 százalékát.
Mogyorósiné Gábor Hajnalka felhívta a figyelmet arra, hogy 2009. január 1-jétől az szja törvény meghatározza a kedvezmények érvényesítési sorrendjét, továbbá, hogy a háztartással kapcsolatos szolgáltatások számlás igénybevételéért is érvényesíthető kedvezmény. Az utóbbival kapcsolatban fontos, hogy az áfát tartalmazó számla a kedvezményt igénybe vevő nevére legyen kiállítva; a számlát az elévülési idő lejártáig meg kell őrizni.
A pótlékmentes részletfizetésre továbbra is lehetőségük van azoknak, akiknek a tényleges szja-kötelezettsége nem haladja meg a 100 ezer forintot - emlékeztetett az elnökhelyettes. Annak, aki négy hónap alatt sem tudja adókötelezettségét teljesíteni, egyedi kérelmet kell benyújtania.
Kriskó Csaba főosztályvezető ismertette: az idén közel százezerrel kevesebben kérték - a tavalyi 341.170 után 244.319 adózó - az egyszerűsített bevallás elkészítését, holott az erre jogosultak köre az idén bővült.
Ezt a megoldást a főosztályvezető szerint többnyire azok választják, akiknek befizetési kötelezettségük van, a visszaigénylők számára ugyanis kedvezőtlen (az önbevallók korábban jutnak hozzá a visszaigényelt adóhoz). Az igénylők számának csökkenésében szerepet játszhatott az is, hogy az idén nem volt akkora hírverés az egyszerűsített bevallás körül, mint tavaly, a bevezetés évében - tette hozzá. Egyszerűsített bevallási ajánlatot 237.331 adózó kapott (tavaly 339.033). Az APEH 15.177, az egyszerűsített adóbevallásra jogosult adózó számára különböző okokból nem készített bevallás ajánlatot (az illető jövedelemszerzés miatt nem felelt meg a feltételeknek, nem szerzett bevallásköteles jövedelmet, munkáltatója nem szolgáltatott adatot az adózó jövedelméről, vagy benyújtotta a 0953-as bevallást).
Összességében az idén a benyújtott nyilatkozatok 91 százaléka nyomán készült bevallási ajánlat, míg tavaly 86,6 százaléka alapján. Kriskó Csaba emlékeztetett arra, hogy az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatokat is május 20-ig kell benyújtani.
Bár ez az adózóknak nem kerül semmibe, sokan nem élnek a lehetőséggel. Tavaly az adózók 49,1 százaléka 18 milliárd forintot ajánlott fel, miközben a maximálisan felajánlható összeg 33 milliárd forint volt.
A nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóból eddig 241 millió forint bevétel keletkezett (5.535 darab befizetés), ennek nagy részét, 226 millió forintot (4.941 darab befizetés) a nagy teljesítményű gépkocsik után rótták le. A vízi járművek után 553 befizetésből 14 millió forint, a légi járművek után 41 befizetésből 1 millió forint volt eddig az adóbevétel.
Kapcsolódó írások:

Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
Megjósolták Szakos Andinak a jövőt. A Megasztár tehetsége nagyon régóta foglalkozik ezotériával, hisz a természetfeletti erőkben, és a jóslatokban is. Andinak nemrég azt jövendölték, először el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy megkaphassa azokat a dolgokat, amelyeket igazán szeretne...
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?

Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni.
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat

Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Egy előzetes tanulmány szerint egyes fényvédőkrémekben található vegyi anyagok az endometriózis magasabb kockázatát okozzák, ám egyelőre korai lenne megkongatni a vészharangot.
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!

Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Ingyenes programokkal, mesékkel, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, édességekkel és két rekordkísérettel is várják a gyerekeket vasárnap és május 25-én, pénteken Budapesten.
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
A magát rendőrnek kiadó tolvaj sem volt épp fiatal, de 44 évével kifejezetten ifjoncnak számít a 101 éves matrónához képest, aki a kezében lévő járóbotot ragadta meg és azzal futamította meg a csalót.
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Kolontár - A tározók fedetlensége a legnagyobb gond
- 16:33 Szíria - Óriási tüntetés Aleppóban
- 16:30 Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
- 16:29 Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
- 16:20 Megkíséreltek nyomást gyakorolni a bírákra Cozma-ügyben?
- 16:10 Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
- 15:59 Elítélték a halálos balesetet okozó buszsofőrt
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



