Több tízezret spórolhatunk a májusi adóbevallással
Aki nem ismeri az adójóváírás év végi elszámolásának módját, az pórul járhat
Azzal, hogy megismertük az adójóváírásra vonatkozó legfontosabb szabályt az adóelőlegnél, mindjárt havi 15 100 forinttal több lehetett a nettó fizetésünk. További 10 ezreket jelenthet pluszban a pénztárcánknak a májusi adóbevalláskor.
2010.04.17 12:33Angyal József okleveles adószakértőÉv végén, az adóbevallásban már nem kell nyilatkozatban kérni az adójóváírást, akkor már automatikusan jár a törvény szerint számított összeg. Ezért mindenkit azzal nyugtattak meg most márciusban, hogy aki nem kéri évközben, vagy csak részben kéri az adójóváírás adóelőlegnél történő figyelembevételét, annak az adóhatóság jövőre egy összegben visszautalja az adójóváírást. Viszont megérett a helyzet arra, hogy ismét okosabbak legyünk az adójóváírás számításával kapcsolatosan.
Mi az alapprobléma?
Az évközben az adóelőlegnél figyelembe vett adójóváírás az esetek 90 százalékában nem egyezik meg az évvégi adóbevallásban érvényesíthető adójóváírással. Minden munkavállaló évvégén kap a munkáltatójától egy jövedelemigazolást. Ezt hívják M30-as igazolásnak. Ezen a munkáltató többek között feltünteti az adójóváírásra jogosító hónapok számát, és az év közben figyelembe vett adójóváírás összegét. Aki elfogadja az APEH „segítségét” és a 0953-as személyi jövedelemadó nyomtatványkitöltő programjával készíti el az adóbevallását, az a következő problémával találkozik az adójóváírás sor (0953-B lap 30.) kitöltésénél.
A jövedelem adatok megadása után az adózó az M30-as igazolásról beírja a jogosultsági hónapok számát. Ezt követően a c) oszlopban megjelenik egy keretben pirossal egy összeg. Valójában ez az adójóváírás törvény szerint járó pontos összege. Aki elhiszi az APEH-nak, hogy nyomtatványkitöltő mindössze az elszámolható legnagyobb összeget számítja ki, de az adózó nyugodtan ennél kevesebbet is beírhat, az ebben az évben immár másodszor jár pórul az adójóváírás miatt.
Ha beírjuk a 30. sorba az M30-as lapon lévő összeget, akkor két dolog történhet. Ha nagyobb összeget írunk be, mint ami a keretben van, akkor az ellenőrző program hibát jelez. Ha viszont kevesebbet, akkor azt a nyomtatványkitöltő nem tekinti hibának. Magyarul, aki nem ismeri az adójóváírás év végi elszámolásának módját, az pórul járhat.
Az APEH kitöltési útmutatójába idén még bekerült egy mondat: „Fontos! Önnek lehetősége van a fentiek szerint kiszámított adójóváírás összegénél alacsonyabb összeget figyelembe venni, a bevallása kitöltésekor.Tájékoztatjuk, hogy ebben az esetben az adóhatóság egyeztetést kezdeményez Önnel az adójóváírás összegének tényleges nagyságáról.”
Az adózókban fontos lenne tudatosítani, hogy az adójóváírás nem adókedvezmény. A 0953-as bevallásban valójában háromszor kell adót számítani:
• először kiszámítja a program a számított adót: 27. sor.
• a számított adót csökkenti az adójóváírás és például a nyugdíj adója. Így kapjuk az összevont adóalap adóját: 34. sor.
• ezt követően számolhatjuk el az adókedvezményeket legfeljebb a 34. összegéig. Így kapjuk az összevont adóalapot terhelő, kedvezményekkel csökkentett adót: 36. sor
Az adókedvezményeknél valóban van döntési lehetősége az adózónak, hogy igénybe veszi vagy nem az adókedvezményt. De ahogy a nyugdíj adójánál sincs mérlegelési lehetősége, úgy az adójóváírás összegénél sincs. Ezek mindegyike egy úgynevezett számított mező. A kitöltési útmutató mondata, miszerint „Önnek lehetősége van a fentiek szerint kiszámított adójóváírás összegénél alacsonyabb összeget figyelembe venni, a bevallása kitöltésekor” egyszerűen nem igaz!
A kitöltési útmutató idevonatkozó második mondata: „Tájékoztatjuk, hogy ebben az esetben az adóhatóság egyeztetést kezdeményez Önnel az adójóváírás összegének tényleges nagyságáról.” sajnos, szintén nem igaz, mert a bevallás benyújtása után az adózónak már nincs lehetősége önellenőrzéssel kijavítani az adójóváírás összegét. Javítani ugyanis csak hibát lehet, de az adóhatóság nem tekinti hibának, ha az adózó saját maga kárára tévedve tér el a törvényi rendelkezéstől
Az a rész pedig, hogy az adóhatóság egyeztetni akar a törvénybe rögzített „adójóváírás összegének tényleges nagyságáról.” szerepzavarra utal, ugyanis a törvénytől való eltérésről, módosításról csak a parlamentnek van joga dönteni. Az adóhatóságnak csak arra van lehetősége, hogy végrehajtsa a jogszabályokat.
Önellenőrzés és az utólagos adómegállapítás
Az önellenőrzést akkor nyújthatja be az adózó, ha saját maga jött rá hibájára még az adóhatósági ellenőrzés előtt. Ha a hibára az adóhatóság jön rá, akkor az adóhiány megállapítása mellett, adóbírságot és késedelmi kamatot is kell fizetnünk. Az adózás rendjéről szóló törvény egyértelműen fogalmaz: „Nincs helye önellenőrzésnek, ha az adózó a törvényben megengedett választási lehetőséggel jogszerűen élt, és ezt önellenőrzéssel változtatná meg”.
Amikor a kitöltési útmutatóban az adóhatóság pont azt írja le, hogy lehetőség van a kiszámított adójóváírásnál kevesebbet igénybe venni, ezzel kizárja az önellenőrzést. De akkor miért kell zaklatni a magánszemélyt azzal, hogy még be is hívja az adóhatóság. És itt a kör bezárul. Ugyanis az adózás rendjéről szóló törvény egy másik rendelkezése szerint, ha az adóhatóság a bevallásban számítási hibát vagy elírást talál, akkor azt hivatalból ki kellene javítania.
Azzal, hogy nem tekinti hibának azt, ha az adózó saját kárára téved, mentesíti magát attól, hogy visszautalja az adózónak járó adójóváírást. De most még bevallás előtt vagyunk.
Van megoldás
A legegyszerűbb az lenne, ha a 0953-as nyomtatványkitöltő az adójóváírás összegét kiszámítaná ugyanúgy, mint a munkáltatók által használt M29-es nyomtatvány kitöltő programnál. Az M29-es nyomtatványkitöltővel a munkáltatók készítik el a személyi jövedelemadó bevallást. Míg a magasabb adózási ismeretekkel rendelkező bérszámfejtőkkel, könyvelőkkel nem meri eljátszani az APEH, hogy a törvényi előírásnál kevesebb adójóváírás is igénybe vehető, addig az APEH által adózási kérdésekben tudatlannak tekintett magánszeméllyel megteszi.Tehát több adót számíthat ki a 0953-as nyomtatványkitöltő, mint az M29-es nyomtatványkitöltő, pedig ugyanazon alapadatokból, ugyanolyan törvényi szabályozás alapján számolnak.
Év végén az adójóváírás egy számított összeg. Nem az M30-as igazoláson lévő adójóváírás összeget kell beírni, hanem a 0953-as nyomtatványkitöltő 30. sor c) oszlopába piros számjegyekkel írt értéket írjuk át a b) oszlopba, mert ez a törvény szerint járó pontos összeg. 2010-ben, aki nem kéri az adójóváírás évközi figyelembe vételét és elhiszi, hogy az APEH majd egyben visszautalja (2011-ben), annak az 2010-es M30-as igazolólapján valószínűsíthetően 12 jogosultsági hónap és nulla forint adójóváírás szerepel majd.
Ha a dolgozó beírja majd a 1053-as bevallás 30.sorába a 12 jogosultsági hónapot és a b) oszlopba a nulla forintot, az pontosan 181 200 forinttal több adót fog fizetni 2010-re, mint amennyi a törvény szerint és az „elmúlt 20 év legnagyobb adócsökkentése” után járna neki! Az adójóváírás 2009-re járó legnagyobb összege 136 ezer forint.
Hogyan magyarázható meg, hogy ezt a hibát az APEH már 2006-ban elismerte, mégse tett semmit?

Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
Megjósolták Szakos Andinak a jövőt. A Megasztár tehetsége nagyon régóta foglalkozik ezotériával, hisz a természetfeletti erőkben, és a jóslatokban is. Andinak nemrég azt jövendölték, először el kell vesztenie mindent ahhoz, hogy megkaphassa azokat a dolgokat, amelyeket igazán szeretne...
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?

Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni.
Esély a felemelkedésre?
Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat

Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Egy előzetes tanulmány szerint egyes fényvédőkrémekben található vegyi anyagok az endometriózis magasabb kockázatát okozzák, ám egyelőre korai lenne megkongatni a vészharangot.
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!

Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Ingyenes programokkal, mesékkel, bábokkal, kézműves foglalkozásokkal, édességekkel és két rekordkísérettel is várják a gyerekeket vasárnap és május 25-én, pénteken Budapesten.
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
A magát rendőrnek kiadó tolvaj sem volt épp fiatal, de 44 évével kifejezetten ifjoncnak számít a 101 éves matrónához képest, aki a kezében lévő járóbotot ragadta meg és azzal futamította meg a csalót.
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:20 Megkíséreltek nyomást gyakorolni a bírákra Cozma-ügyben?
- 16:10 Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
- 15:59 Elítélték a halálos balesetet okozó buszsofőrt
- 15:56 Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
- 15:50 TI: a pártok állami támogatásának megvonása a legdrágább megoldás
- 15:35 Elhunyt "a XX. század hangja"
- 15:29 Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



