Az adószektorban is sok az elégedetlenkedő
Adóigazgatási demonstráció: csaknem ötezren vettek részt
Csaknem ötezer - a szervezők szerint pontosan 4.671 - az adóigazgatásban dolgozó köztisztviselő demonstrált csütörtökön Budapesten a Pénzügyminisztérium előtt, követelve a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi és anyagi elismerését.
2010.03.04 17:14MTI - Fotó: MTIAz adórevizorok és pénzügyőrök demonstrációján más szakszervezetek képviselői is megjelentek, kifejezve szolidaritásukat. Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezetének (ADOSZT) elnöke a tiltakozó megmozduláson hangsúlyozta: nem adóforintokból demonstrálnak, a résztvevők szabadságot vettek ki, a többiek pedig most is végzik a dolgukat. Tavaly az APEH és a VPOP is elvégezte munkáját, sőt a túlórák révén kiemelkedően teljesített, ennek köszönhetően az adóbevételek visszaesése kisebb volt, mint amekkora a gazdasági visszaesésből következett volna - hangzott el a két adóigazgatási szerv tavalyi teljesítményének bemutatásakor.
A demonstráción egyebek között elhangzott: a VPOP tavaly a három fő adónemből több mint 910 milliárd forint bevételt biztosított az állami költségvetésnek, ezen belül is kiemelkedik a jövedéki adónem, amelyből túlteljesítette az előirányzatot. A költségvetési törvényben nem nevesített adónemekből további közel 320 milliárd forint volt a bevétel, amiből több mint 211 milliárd forint az import áfa.
A VPOP a környezetvédelmi termékdíjból, amit új feladatként kapott, szintén kiemelkedően teljesített, több mint 29 milliárd forintot szedve be. Az APEH dolgozói megfeszített munkával, 728 milliárd forinttal járultak hozzá az éves költségvetési hiánycél teljesüléséhez; megtették a maguk kötelességét, sőt annál többet is - mondta a moderátor. Hozzátéve: az adóigazgatásra költött forintok befektetésnek tekinthetők, mert minden erre fordított forint többszörösen megtérül. A két adóigazgatási szerv eredményeinek részletes ismertesét hangos tetszéssel, tapssal fogadták a résztvevők. A demonstráció moderátora hangsúlyozta: a két adóigazgatási szerv dolgozói nem csupán magukért dolgoznak; minden kieső adóforint kevesebb közszolgáltatást, azaz kevesebb nyugdíjat, kevesebb egészségügyi intézményt és benne kevesebb egészségügyi ellátást, kevesebb iskola és egyéb oktatási intézmény fenntartását, valamint az önkormányzatok területén kevesebb ellátást jelent.
A demonstráción felolvastak két levelet is. Az egyik egy adóhatósági dolgozóé volt, aki ismertette: 42 évesen, középfokú végzettséggel, 18 év köztisztviselői munka után, az adójóváírás nélkül nettó 77.600 forintot visz haza, ami már súrolja a megaláztatás határát. A számlákat még éppen ki tudják fizetni, de gyermekük felsőfokú tanulmányaihoz már szülői segítséget kellett kérniük.
A VPOP-nál 15 éve dolgozó, kétgyermekes pénzügyőr törzsőrmester pedig arról számolt be, hogy 13. havi fizetését elvonták, majd a harmadik negyedévben a mozgóbért is, így a családi pótlékkal és gyessel együtt 140 ezer forintból kell gazdálkodniuk, amiből a rezsi és a hitel kifizetése után 20 ezer marad a megélhetésre, ezért a nyugdíjas szülők támogatására szorulnak.
Fotó: MTI
Michalkó Péter elmondta: három éve nem emelték a fizetésüket, elvették a 13. havi bért, a cafeteria juttatások pedig a legalacsonyabbak között vannak. Az átlagos járandóság tavaly 25 - egyes területeken 36 - százalékkal csökkent, az adóhatóság dolgozói kétszer-háromszor nagyobb reálkereset-csökkenést szenvedtek el, mint a versenyszféra (0-2 százalék) vagy a közszféra (10 százalék).
Hangsúlyozta: tudják, hogy mindenkinek áldozatot kell hoznia, nem is különleges elbánást kérnek, csupán azt, hogy amiért megdolgoztak, azért kapják meg a járandóságukat. Holecz Gábor hozzátette: nem csak többletbevételt termeltek, hanem többletfeladatokat is végeztek, jelentős túlmunkával túlteljesítve, amit előírtak számukra. Azért vannak itt, hogy a 2009-ben bekövetkezett reálbércsökkenés kompenzálását követeljék, illetve egy megfelelő mozgóbér rendszert.
Hangsúlyozta: a mindenkori kormány csak úgy tud egy társadalmi elosztórendszert működtetni, ha az annak alapját szolgáltató adóigazgatásban dolgozók keresetét legalább a megélhetési szintre felemeli. A rendezvényen részt vett Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke, aki az általa képviselt szervezet támogatásáról biztosította a résztvevőket, és a szakszervezetek közötti összefogásra buzdított.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke egyebek mellett kiemelte: az, amiért az adóigazgatásban dolgozók küzdenek, az egész magyar közszolgálat érdeke, s amit a költségvetés számára megteremtettek, az a közszolgálat működése számára nélkülözhetetlen. Aki a közszolgákat nem becsüli meg, saját jövőjét éli fel - figyelmeztetett. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Szövetsége (FRDSZ) nevében szólva arra emlékeztetett, hogy 13 évvel korábban a katonák béréért is a József nádor téren tüntettek. Elkeserítő, hogy 13 év alatt nem változott a helyzet - mondta.
A demonstráció résztvevői közfelkiáltással petíciót fogadtak el, amelyet a pénzügyminiszternek címeztek, ezt Pichler Ferenc, a PM szóvivője vette át az ADOSZT és a VPFSZ elnökétől a miniszter nevében.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:41 Jogi vita egy tirannoszaurusz-csontváz miatt
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.21 23:59
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.21 23:54
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



