hirdetés

Több ezren gyűltek össze

Adóigazgatási demonstráció: Hatpontos petíciót nyújtottak be a pénzügyminiszternek

Közfelkiáltással hat pontból álló petíciót fogadtak el az adóigazgatási dolgozók demonstrációján résztvevők, amelyet a pénzügyminiszter nevében Pichler Ferenc, a tárca szóvivője vett át.

2010.03.04 12:33MTI
hirdetés

A petíció szerint az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT), valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) tagjai követelik a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi, anyagi elismerését.

Követelik továbbá az adóigazgatásban 2009-ben bekövetkezett nagymértékű keresetcsökkenés kompenzációját, valamint a 2010. évi költségvetésben meghatározott előleg kifizetésének biztosítását, s amennyiben szükséges, a bevételi tervek Pénzügyminisztérium által folyamatosan (havonta) kiadott prognózishoz való igazítását.

A demonstráció fél 12-kor kezdődött, amivel azt szeretné elérni az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT), valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ), hogy a mintegy 22 ezer adóigazgatási dolgozó a tavalyi elmaradt juttatások kompenzációjaképpen megkapjon legalább egyhavi illetményt. Ez mintegy ötmilliárd forintjába kerülne a büdzsének.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A szívritmuszavar okai és rizikófaktorai
2012. máj. 21. 21:41

Emlőműtétek - Az emlőelváltozások sebészi kezelése
2012. máj. 21. 20:11

Viselkedési problémák: a figyelmetlen gyerek
2012. máj. 21. 18:37

Egyre gyakoribb az ételallergia - mi az oka?
2012. máj. 21. 17:12

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2012. máj. 21. 16:20

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.