10-ről 4 százalékra, és egyéb nyalánkságok
Megfizetünk: az idén változtak az illetékszabályok
Az illetéktörvény 2010. január 1-jén hatályba lépett módosulása következtében változott az illetékek mértéke, a kedvezmények, mentességek rendszere, s bővült az illeték tárgyköre is - ismerteti az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.
2010.02.21 08:08MTIA visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke jelentősen, 10 százalékról 4 százalékra csökkent. A 4 százalékos kulcsot a tárgyév első napját követően illetékkiszabásra bejelentett, vagy más módon az APEH tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni.
Az ingatlan jogügylettel történő szerzését a földhivatalhoz kell bejelenteni. A földhivatali eljárás egyben az illetékkiszabásra történő bejelentés is, így a vagyonszerzőnek nem kell külön megkeresnie az adóhivatalt. Ha például a garázs, hétvégi ház, beépítetlen terület tulajdonjogát, vagy ezen ingatlanokhoz kapcsolódó vagyonértékű jog megszerzését tanúsító szerződést - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel együtt - 2010. január 1-jét követően nyújtották be a földhivatalhoz, a csökkentett illetékmérték alapján határozzák meg az illeték kötelezettséget.
Az általános mérték csökkentésével összhangban mérséklődött a lakásszerzésre vonatkozó illeték mértéke is. Lakásonként 4 millió forintig továbbra is 2 százalékot kell fizetni, a forgalmi érték 4 millió forint fölötti része után azonban ez évtől a korábbi 6 százalék helyett 4 százalék az illeték mértéke. A mezőgazdasági termelő által, a termőföld vásárlása után igénybe vehető visszterhes vagyonátruházási illetékmentességet - amelynek feltétele változatlanul a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv által kiadott regisztrációs igazolás, mezőgazdasági termelő tevékenység, 5 éves elidegenítési-, vagyoni értékű jog alapítási tilalom - a cserével megszerzett termőföldre is kiterjesztették. Az új lakás szerzésére vonatkozó illetékmentesség szabályainak alkalmazása során vállalkozónak kell tekinteni a vállalkozási tevékenységet végző egyéb szervezetet vagy jogi személyt (például önkormányzatot) is. Így egyértelművé válik, hogy a tőlük megvásárolt - 15, illetve 30 millió forint forgalmi értéket meg nem haladó - új lakás esetén is igénybe vehető az illetékmentesség, illetve illetékkedvezmény.
A kisvállalkozói vagyon öröklési és ajándékozási illetékkedvezményére vonatkozó rendelkezésekben az egyéni vállalkozói tevékenységre vonatkozó új szabályozás hozott változást. (Ez utóbbi legfontosabb eleme, hogy az egyéni cég és az egyéni vállalkozó élesen elhatárolható gazdálkodási formákká válnak).
A korábbi kedvezményi szabályt kiterjeszti arra az esetre is, ha az egyéni vállalkozói vagyon örököse, vagy azt ajándékba kapó a vállalkozói vagyont nem egyéni vállalkozóként, hanem egyéni cégbe vagy többségi tulajdonában álló gazdasági társaságba apportálja. A kedvezmény mértéke, illetve igénybevételének szabályai megegyeznek a vállalkozói vagyon megszerzésére vonatkozó szabályokkal. Illetéket kell viszont fizetni 2010. január 1-jétől a bt., kkt., kft. vagyoni betétje, a szövetkezeti részjegy, befektetői részjegy öröklése esetén (a részvényöröklés már 2005-től illetékköteles).
Az idei évtől az ingatlannal rendelkező társaság vagyoni betétjének megszerzése is illetékkötelessé vált. Illetékfizetési kötelezettség azonban csak akkor keletkezik, ha a vagyonszerző tulajdonában álló vagyoni betétek összege eléri vagy meghaladja az összes vagyoni betét 75 százalékát.
Ehhez össze kell számítani a vagyonszerző közeli rokonai és gazdasági érdekeltségei tulajdonában lévő vagyoni betéteket is. Amennyiben az összeszámítandó betétek aránya elérte a 75 százalékot, a vagyonszerzőnek bejelentési kötelezettsége mellett valamennyi korábbi ügylettel megszerzett vagyoni betétre eső illetéket is meg kell fizetnie. A finanszírozási célú ügyletek fokozottabb támogatása érdekében a törvényalkotó egy átmeneti időszakra mentesítette a visszlízing szerződésben lízingbe vevő pozícióban lévő felet, vagyis azt a személyt vagy szervezetet, amely korábban kifejezetten visszalízingelés céljából értékesítette a tulajdonában lévő ingatlant, gépjárművet, pótkocsit a lízingbe adó cégnek.
Az átmeneti mentesség ingatlanok esetében 2009. július 9. és 2012. december 31. között, míg gépjármű és pótkocsi esetében 2009. november 17. és 2012. december 31. között - az illetékkötelezettség keletkezését követő 30 napon belül - illetékkiszabásra bejelentett ügyekre vonatkozik. Minden Magyarországon nyilvántartásba vett gépjármű megszerzése esetén illetéket kell fizetni, függetlenül a szerződéskötés vagy az átadás helyétől. Korábban a törvényben magyarországi átadás szerepelt.
A lakóházépítésre vonatkozó feltételes mentességet, illetve a továbbértékesítési célú illetékkedvezményt igénybe vevők - a gazdasági válságra tekintettel - átmeneti, kétéves határidő-hosszabbítási lehetőséget kaptak. Azok kaphatnak ilyen módon segítséget, akik a gazdasági válság előtt vállaltak kötelezettséget, de vállalásukat a gazdasági válság okozta visszaesés miatt nem tudták teljesíteni. E körbe a lakóház felépítésére vállalt kötelezettség esetén a 2004. október 1. és 2009. május 31. között, míg ingatlan célú forgalmazásra vállalt kötelezettség esetén a 2006. október 1. és 2009. május 31. között illetékkiszabásra bejelentett vagyonszerzési ügyek tartozhatnak.
A határidő-hosszabbítás nem automatikusan jár, csak az illetékfizetésre kötelezettek által, határidőben előterjesztett kérelmek esetén vehető igénybe. Azon ügyekben, melyekben az eredeti határidő 2010. január 15. előtt járna le, 2010. január 30-ig, azokban viszont, ahol a határidő 2010. január 15-ét követően járna le, az eredeti határidő lejártáig lehet előterjeszteni.
A kérelem benyújtására nyitva álló határidőt követően már csak igazolási kérelemmel együtt kezdeményezhető a határidő-hosszabbítás.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Csaknem a kétszeresére tervezi növelni árbevételét az idei évben a Bazaltbor-Badacsony Kft., a bortermelés mellett borhotelt is üzemeltető cég 2012-ben 250 millió forintos árbevétellel számol.
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Egy 63 éves férfi halt meg, mikor autójával az árokba borult Fényeslitke közelében.
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:36 "Szép szavak, mesébe illő ígéretek" - rabságba csalogatnak?
- 22:17 A hó és a jég fogságában a Nyugat-Balkán térsége
- 21:28 Járhatatlan utak, elzárt települések
- 21:10 Ejtették a doppingolás vádját Lance Armstrong ellen
- 19:50 Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
- 19:38 A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
Gyártó cégSMT operátor
Prohumán 2004 Kft.Gyakornok
CIB Bank Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 00:48
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 00:44
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 00:21
- Meghalt Csurka István2012.02.05 00:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



