Áment mondtak
Elfogadta az APEH elnökének jelentését az emberi jogi bizottság
Elfogadta Szikora János, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökének a személyi jövedelemadó (szja) civil szervezeteknek és egyházaknak tett felajánlásáról szóló jelentését az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága Budapesten kedden; a testület egyúttal arról is döntött, hogy a beszámoló kerüljön fel az APEH honlapjára.
2010.02.16 16:06MTIAz APEH elnöke jelentésében elmondta, hogy 2009-ben 4 millió 638 ezer bevallást dolgoztak fel, ebből 3 millió 647 ezren vallottak nulla forintot meghaladó bevételről, és 1 millió 792 ezren rendelkeztek a felajánlásokról, összesen 18,1 milliárd forint értékben.
Közülük 1 millió 730 ezren tettek legalább egy érvényes nyilatkozatot adójuk 1 százalékának felajánlásáról egyházaknak vagy civil szervezeteknek, ami így összesen 17,2 milliárd forintot tesz ki. Összesen 29.709 civil szervezetnek érkezett szja-felajánlás 10 milliárd 59 millió forint értékben, 169 egyház kapott 5 milliárd 107 millió forintot a felajánlásokból, és két kiemelt költségvetési irányzat javára is ajánlottak fel 2 milliárd 18 millió forintot - közölte Szikora János. Beszélt arról is, hogy az érvénytelen felajánlásokból 42 ezer esetet azért kellett elutasítani, mert az adózónak volt tartozása. Mintegy 13.700 esetben rossz technikai számot adtak meg, 9.300 alkalommal pedig késve nyújtották be rendelkezéseiket a magánszemélyek. Előfordult az is 3 ezer esetben, hogy nem csak egy civil kezdeményezettet jelöltek meg, 1900-szor pedig megszűnt civil szervezetet támogattak az adózók.
Szikora János hangsúlyozta, az APEH az szja-felajánlások felhasználását ellenőrizte, melynek során megállapította, hogy az alapítványok többsége szabályosan használta fel a rendelkezésükre álló összegeket. Problémaként említette ugyanakkor az adminisztrációs hibákat, valamint a közzétételi kötelezettség elmulasztását. Elmondta azt is, hogy 2010-re 15 újonnan alakult egyháznak adtak technikai számot, így a legközelebbi adóbevalláskor már 184 egyház közül lehet választani. Balog Zoltán, a bizottság fideszes elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy "1 milliárd forintról van szó, ami nem jutott el az egyházakhoz az érvénytelen felajánlások miatt".
Egyúttal vélelmezte a 10 felajánlónál kevesebbel rendelkező egyházakkal kapcsolatban, hogy nem érik el az egyházalapításhoz szükséges 100 fős tagságot. Pettkó András MDF-es politikus hozzászólásában kitért arra, hogy jogszabály-módosításra van szükség, amelynek értelmében bizonyos megkapott felajánlott összeg felett minden szervezetet ellenőrizni kellene, mert "közpénzről van szó".
Semjén Zsolt KDNP-s országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet: érvénytelen nyilatkozat esetében az APEH, indokolja meg az adózónak, miért nem érvényes a rendelkezése. Annak a kérésének is hangot adott, hogy az egyházi és civil szervezetek részéről is lehessen ellenőrizni, megérkeztek-e a felajánlások. Mészáros István László, a Hit Gyülekezete képviseletében a határidő elmulasztásával kapcsolatban kételyének adott hangot, mert szerinte sok esetben időben érkeztek a felajánlások az APEH-hez.
Vidéken a kizárólag nyugdíjjal rendelkezők felajánlásai közül többet nem vettek át az APEH ügyintézők - mutatott rá -, és hozzátette: nem csak APEH-nyomtatványon, hanem nyilatkozatot mellékelve is lehet felajánlani az szja 1 százalékát, holott az ilyenek közül is többet elutasítottak.
Egy szakértői testület felállítását is szorgalmazta, amely szúrópróbaszerűen ellenőrizné, hogy az érvénytelennek minősített felajánlások valóban azok voltak-e. Fogarasiné Deák Valéria (MSZP), a bizottság alelnöke megjegyezte: a mostani rendszer az alapítványokat támogatja inkább az egyéb társadalmi szervezetekkel szemben, mert az állam a különböző intézmények mellett működő alapítványok szja-támogatásán keresztül járul hozzá a humán szolgáltató szektor működéséhez.
Szikora János válaszában elmondta: küldtek leveleket azoknak, akik nem jól töltötték ki adópapírjaikat. Utalt arra, hogy az elektronikus ügyfélkapun keresztül lehet értesítést kapni, hogy megérkezett-e a megjelölt célszervezethez a felajánlás.
Elmondta azt is: 2008 decemberétől lehetőség van arra, hogy a civil szervezetek utólag fizessék be köztartozásaikat, és előbb kapják meg a felajánlásokat.
Egyúttal arra is rávilágított, hogy úgynevezett külön adózó jövedelemből nem, csak összevont adóalapból lehet az egyházaknak felajánlani az szja-ból.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:41 Jogi vita egy tirannoszaurusz-csontváz miatt
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.21 23:59
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.21 23:54
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



