176 adózó talpa alatt ég a talaj
4,4 milliárddal lóg az APEH-nek a legnagyobb adós
Az APEH 2009 negyedik negyedévében 176 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt, a nagy adósok közül 107 vállalkozás, 69 pedig magánszemély.
2010.02.04 09:36MTIAz adóhatóság negyedévente teszi közzé azon adózók adatait, akiknél jogerős határozatban jelentős adóhiányt állapított meg, és fizetési kötelezettségüket nem teljesítették határidőre. A listára a magánszemélyek 10 millió forintot, más adózók 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiány esetén kerülnek fel. A vállalkozói lista élén a budapesti székhelyű KLK63 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. áll, a bírságokat is beleértve mintegy 4,4 milliárd forint tartozással.
A második legnagyobb adós az ugyancsak fővárosi HÁZTARTÁSI CIKK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. v. a.” 4,3 milliárd forinttal, a harmadik pedig az egri GOLD ANIMAL Állatkereskedő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1,8 milliárd forinttal. Velük együtt - a jogkövetkezményeket továbbra is beleértve - összesen kilenc cégnek van 1 milliárd forint feletti tartozása. A listán egy ismertebb cég található, a Dreher Sörgyárak Zrt., amelynek adótartozása a bírságokkal együtt 672 millió forint. Jellemzően továbbra is sok a neve szerint kereskedelemmel és szolgáltatással foglalkozó, valamint a felszámolás alatt (f.a.) álló cég.
Az utóbbiak közé tartozik például a SIMÁR Ablaktisztító és Szolgáltató Kft. "f.a.", amelynek esetében elgondolkodik az ember: nagy biznisz lehet az ablaktisztítás, ha 397 millió forint adóhiányt lehet vele felhalmozni, bár ezt a kapcsolódó 364 forint jogkövetkezményt nézve talán mégis érdemesebb volna elkerülni.
A magánszemélyek közül a Nyíregyháza-Sóstóhegy illetőségű Berei Mihály tartozik a legnagyobb összeggel, a bírságokat is beleértve mintegy 472 millió forinttal. Őt a szamosszegi Szabó Bertalan követi 317 millió forinttal, majd a debreceni Kárai Péter, aki ugyancsak a jogkövetkezményekkel együtt összesen 266 millió forinttal "lóg" az adóhatóságnak.
Rajtuk kívül még a gárdonyi Karé Mihálynak van 200 millió forint feletti - 229 millió forint - adótartozása, 100 millió forint feletti pedig a nevesített adósokkal együtt összesen nyolc magánszemélynek. Van, amikor az adósságot a család több tagja is halmozza: Pusztadoboson például Csuka Attila és Csuka Attiláné is jelentős összeggel tartozik az adóhatóságnak, ketten együtt mintegy 145 millió forinttal.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Csaknem a kétszeresére tervezi növelni árbevételét az idei évben a Bazaltbor-Badacsony Kft., a bortermelés mellett borhotelt is üzemeltető cég 2012-ben 250 millió forintos árbevétellel számol.
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Egy 63 éves férfi halt meg, mikor autójával az árokba borult Fényeslitke közelében.
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:36 "Szép szavak, mesébe illő ígéretek" - rabságba csalogatnak?
- 22:17 A hó és a jég fogságában a Nyugat-Balkán térsége
- 21:28 Járhatatlan utak, elzárt települések
- 21:10 Ejtették a doppingolás vádját Lance Armstrong ellen
- 19:50 Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
- 19:38 A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
Nexon Kft.SMT operátor
Prohumán 2004 Kft.Alapanyag-raktáros
Tatár Pékség Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 00:48
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 00:44
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 00:21
- Meghalt Csurka István2012.02.05 00:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



