Az EU irányelveinek módosítását itthon is érezzük
Mi változik és mi nem az áfa rendszerében: útmutató
Többször leírtuk már, hogy az Európai Unió irányelvének módosítása megköveteli, hogy nálunk is megváltozzanak az általános forgalmi adóról szóló 2007. CXXVII. törvény egyes előírásai.
2009.10.14 13:13adoforum.huA gyakorlati szakemberek számára nehéz témakört jelent a szolgáltatásokkal kapcsolatos áfa-szabályok alkalmazása, különös tekintettel, ha ez a szolgáltatás külföldhöz kapcsolódik. Ezért év végéig egy-egy konkrét szolgáltatás esetében példaszerűen végigvesszük, hogy mi változik, és mi az, ami nem változik ebben a tárgykörben.
Nézzünk most egy példát arra, hogy amennyiben egy holland cégtől veszünk igénybe tréning-szolgáltatást (oktatás) a dolgozóink számára, hogyan kell eljárnunk illetve milyen számlát fogadhatunk be a külföldi partnertől! Mindannyian megtanultuk már az évek során, hogy szolgáltatások esetében a teljesítés helyét - nem a valóság, - hanem az áfa-törvény határozza meg. A teljesítés helyének általában azért van jelentősége, mert ott keletkezik a fizetendő áfa, ahol a teljesítés helye van.
Jelenleg az alábbi esetekben a teljesítés helyét az a hely határozza meg, ahol a szolgáltatást teljesítik, azaz ahol ténylegesen végzik (lásd 42.§):
a) kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási és sportszolgáltatásoknál, valamint más ezekhez hasonló szolgáltatásoknál (ideértve ezek szervezését), illetve az ezekhez járulékosan kapcsolódó szolgáltatások;
b) személy szállításához, illetőleg termék fuvarozásához járulékosan kapcsolódó szolgáltatások;
c) szakértői értékelés, amely közvetlenül termékre - ide nem értve az ingatlant - irányul;
d) terméken - ide nem értve az ingatlant - végzett munka. Az általános forgalmi adóról szóló törvény 140.§-a a előzőekre hivatkozással határozza meg, hogy kinek kell az áfát felszámítani, vagyis megfizetni. Eszerint abban az esetben, ha a szolgáltatás nyújtása teljesítési helyének megállapítására a 37-45. §-ok bármelyikét kell alkalmazni, az adót a szolgáltatást igénybevevő belföldön nyilvántartásba vett adóalany fizeti, feltéve, hogy a szolgáltatást nyújtó adóalany belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön. Tehát a jelenlegi szabályozás azt mondja, hogy nézd meg hol teljesítették a példánk szerinti oktatási szolgáltatást.
Ha Magyarországon, akkor győződj meg arról, hogy aki teljesítette, annak nincs Magyarországon székhelye, illetősége. Ha ez az állítás is igaz, akkor a fordított adózást kell alkalmazni, vagyis a szolgáltatás vevője - mint belföldi adóalany - felszámítja az áfát (fizetendő adó) és ha az áfa-törvényben foglalt feltételeknek megfelel az ügylet, akkor le is vonhatja ezt az áfát a bevallásában.
Ez a fordított adózás mindig is igaz volt a példánkban szereplő oktatási szolgáltatásokra. Mindezek alapján nagyon zavaró, ha a pénzügyesek nem akarják befogadni a külföldi szállító áfa nélkül kiállított számláját, és arra próbálják rávenni az üzleti partnert, hogy jelentkezzen be adóalanyként Magyarországon, és a számlájában szerepeltesse a belföldi 25% áfát. Természetesen a fordított adózás csak abban az esetben alkalmazandó, ha mindkét fél adóalany a saját országában.
Nézzük meg, hogy milyen szabályok lesznek a példánkban szereplő külföldről igénybevett oktatási szolgáltatásra 2010-től! Többször említettem már, hogy az Európai Uniós áfa irányelvek a szolgáltatások tekintetében változtak az elmúlt évben. A tagállamok mindig kapnak egy bizonyos türelmi időszakot ahhoz, hogy ők is bevezessék az új szabályokat. (Ez mindig így történik!) Ebben a tárgykörben 2010. január 1-e az új szabályok bevezetésének határideje. Ezért nálunk is módosítják a 2007. évi CXXVII. törvényt a jövő évtől.
A módosított 42.§ szövegezése a következő lesz: "Kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási és sportszolgáltatások, továbbá más, ezekhez hasonló szolgáltatások (így különösen: kiállítások, vásárok és bemutatók rendezése), ideértve ezek szervezését is, valamint az előbbiekhez járulékosan kapcsolódó szolgáltatások nyújtása esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatást ténylegesen teljesítik." (Ez a szöveg teljesen azonos a 2008/8/EK szövegével.)
Tehát a felsorolt szolgáltatások esetében, ha a külföldi illetékességű adóalany Magyarországon teljesít, - például itt végzi az oktatást - akkor a teljesítési hely továbbra is belföld lesz. A jelenlegi áfa-törvényben még itt szereplő három másik szolgáltatás elkerül innen. Ezekről a későbbiekben még beszélünk. 2010. januártól két adóalany között az általános szabály szerint a teljesítési hely ott lesz, ahol a szolgáltatást igénybe vevő letelepedett. Ez a szabály már eddig is létezett, azonban csak meghatározott szolgáltatások esetében volt alkalmazandó (például: oktatás,).
A módosítással elkerülhetővé válik a külföldiek regisztrációs kötelezettsége. Tehát a módosítások értelmében a fordított adózás alkalmazása válik általánossá a nemzetközi ügyletek tekintetében.
A szolgáltatásokra vonatkozó általános szabályok pedig az áfa-törvényben a következők lesznek: "Adóalany részére nyújtott szolgáltatások esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatás igénybevevője gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig az a hely, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van. Nem adóalany részére nyújtott szolgáltatások esetében a teljesítés helye az a hely, ahol a szolgáltatás nyújtója gazdasági céllal letelepedett, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig az a hely, ahol lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van."
A 140. §-ban szereplő új szabályozás szerint, ha a teljesítés helye a 42.§ által meghatározott, akkor az általános forgalmi adót a szolgáltatást igénybe vevő belföldön nyilvántartásba vett adóalany fizeti, feltéve, hogy a szolgáltatást nyújtó adóalany belföldön gazdasági céllal nem telepedett le, gazdasági célú letelepedés hiányában pedig lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye nincs belföldön.
Tehát a külföldi adóalanytól igénybevett - belföldön nem letelepedett - oktatási szolgáltatás esetén 2010-től is megmarad a fordított adózás. A szolgáltatást igénybevevő belföldi adóalany bevallásában felszámítja az általános forgalmi adót, és le is vonhatja azt, ha a levonás feltételeinek megfelel. A fordított adózási mód, csupán egy adózási technika.
Az áfa-bevallás és a könyvelés alapbizonylata a befogadott számla, amelyen felszámított áfa nem szerepelhet. A vevő az általa fizetendő áfa összegét a befogadott számlán szereplő nettó összegre vetítve számítja ki és vallja be. (Soha senkinek ne jusson eszébe, hogy egy adott tagállam adóalanya egy másik tagállam áfa-kulcsával számlázzon, mert ehhez nincs joga. Mindenki csak a saját országában hatályban lévő áfa-törvényt alkalmazhatja.) Az áfa-levonási jog a fordított adózás alá eső ügyletekben is az áfa-törvény általános szabályai szerint illeti meg az adóalanyt.
A levonási jog teljes körű érvényesíthetősége esetén, az ügylet áfás adózása így pénzmozgás nélkül zajlik. Mindezek miatt a számviteli elszámolásokban sem okozhat változást a fordított adózás módszerének bevezetése, hiszen egy gazdálkodónál egyidejűleg mindkét (egyenes, vagy fordított) adózási technika előfordulhat.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:41 Jogi vita egy tirannoszaurusz-csontváz miatt
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.21 23:59
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.21 23:54
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



