Minden 100. cég offshore-ozik
Offshore cégek nagyító alatt - a dinnyetermesztéstől az autóeladásig offshoreozik mindenki -
A gazdasági válság mélyülésével egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a hazai cégek, amelyek offshore cégekkel próbálják adójukat csökkenteni.
2009.09.23 10:50ma.huA jelenlegi nehéz helyzetben az állam mindenáron szeretné bevételeit növelni, az offshore cégek miatt elveszített adóforintok pedig egyre jobban fájnak. Ezt a problémát orvosolandó 2010-től az új adótörvény megpróbálja az offshore tevékenységeket adóztatni, 30 százalékos forrásadót bevezetve az azon országokba történő szolgáltatási díj, jogdíj illetve kamatkifizetésekre, amelyeknek nincsen hazánkkal kötött, a kettős adóztatás elkerülésére vonatkozó egyezménye. De vajon meg lehet-e tudni, mely cégek hátterében, tulajdonosi körében állnak offshore cégek? Egy, a legújabb statisztikákkal rendelkező offshore-tanulmányból többek között ez is kiderül.
Cégfürkészés haladóknak
Honnan derül ki, hogy egy magyar cégnek vannak-e offshore kapcsolatai? Abból lehet kiindulni, hogy hol, mely országban van bejegyezve egy adott hazai céghez kapcsolódó cég – magyarázza Domán András, a Cégfürkész szolgáltatás (www.cegfurkesz.hu) megálmodója, ahol Magyarország összes, több, mint 500.000 működő cégét ki lehet keresni, így köztük azokat is, amelyek hátterében offshore cégek állnak.
„Nem nehéz kifürkészni ezeket – hiszen legális, bárki által megszerezhető (cégjegyzések) adatokról van szó. Természetesen néha nem derül ki azonnal, hogy a tulajdonosi körben lévő külföldi cég offshore-e vagy sem. A magyar cégek sokszor úgy „játszanak”, hogy egy offshore területen lévő ország esetén nem a fővárosba, hanem például egy kevéssé ismert helyiségbe jegyzik be a céget. Minden külföldi helyiségnevet külön ellenőriznünk kellett.” – folytatja, majd beavat a legfrissebb és legfontosabb offshore-statisztikákba.
Minden 100. cég offshore-ozik
Sokféle szám terjedt el a médiában, de a legfrissebb adatok szerint a teljes létszám kicsit több, mint 4000 cég, tehát majdnem minden századik cég rendelkezik offshore kapcsolattal. A legnépszerűbb helyszín a manapság sokat hangoztatott Ciprus, de olyan egzotikus helyek is szerepelnek a listán, mint a szintén népszerű Seychelles szigetek, a Panamai Köztársaság, vagy Vanuatu.
Csincsillatenyésztés offshore céggel
Az offshore kapcsolatokkal rendelkező cégek tevékenységi kört tekintve ugyancsak változatos képet mutatnak: a 300-as listán a csincsillatenyésztéstől (egyéb állat tenyésztés) a hulladékfeldolgozáson, fodrászaton, taxizáson, kulturális képzésen, lábbeligyártáson és könyvkiadáson túl még zöldség-és dinnyetermesztés is szerepel. A cégek mintegy fele (48%-a) nem meglepő módon az ingatlanbizniszben utazik, konkrétan ingatlan bérbeadásban és üzemeltetésben.
Jóval lemaradva utánuk következnek az üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozók (4%), a dobogó harmadik fokán pedig az építőiparban tevékenykedők állnak (épületépítési projekt szervezése, 3,9%). Épphogy lecsúszott az első háromból a vagyonkezelés, az ezzel foglalkozó cégek az offshore-ozók 3%-át teszik ki.További részletek az offshore cégekről készült tanulmányról!
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: a többi "offshore-lovagnak" is távoznia kellene
- Fidesz: offshore-ügyei miatt Bajnai méltatlan a miniszterelnöki posztra
- Magyar Hírlap: az MSZP támadja a lapot, Széles Gábor perel
- Oszkó: szigorúbb adóztatás vár az offshore cégekre
- Álságos és álszent a parlamenti pártok sárdobálása offshore- ügyekben
- Bajnai: soha nem látott szigor az offshore cégeknél

Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
Hatalmas Marilyn Monroe szobor érkezett a kaliforniai Palm Springs városába: a helyi sajtó beszámolója szerint már hétfőn megérkezett a gigamű, de összeállítása még most is tart.
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer

Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A miniszterelnök szóvivője szerint minél több embert vonnak be a közmunkaprogramba, az matematikai törvényszerűségek miatt annál lejjebb húzza az átlagkeresetet, de - mint mondta - minél több a közfoglalkoztatott, annál nagyobb az esély arra, hogy ezek az emberek később elhelyezkedjenek a köz- vagy a versenyszférában, ami visszaállítja majd az átlagbért egy magasabb szintre.
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia

Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Egy előzetes tanulmány szerint egyes fényvédőkrémekben található vegyi anyagok az endometriózis magasabb kockázatát okozzák, ám egyelőre korai lenne megkongatni a vészharangot.
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!

Elhunyt "a XX. század hangja"
Tíz nappal 87. születésnapja előtt a bajorországi Berg bei Starnbergben elhunyt "a XX. század hangjának, a balzsamos-bársonyos baritonnak, a legnagyobb élő dalelőadónak" nevezett énekes, Dietrich Fischer-Dieskau. A hírt pénteken közölte felesége, Várady Júlia.
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
A magát rendőrnek kiadó tolvaj sem volt épp fiatal, de 44 évével kifejezetten ifjoncnak számít a 101 éves matrónához képest, aki a kezében lévő járóbotot ragadta meg és azzal futamította meg a csalót.
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:56 Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
- 15:50 TI: a pártok állami támogatásának megvonása a legdrágább megoldás
- 15:35 Elhunyt "a XX. század hangja"
- 15:29 Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
- 15:25 Folytatódnak Nyirő József újratemetésének előkészületei
- 15:19 Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
- 15:15 Fegyelmit kaphat a Horthy-szobrot leöntő ügyvéd
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



