
Minden marad a régi
Jó hír! Nem változott a cafeteria rendszer!
A jövőben is megéri a vállalatok számára, a 2009-es évközi adótörvény módosítások nem érintik a Cafeteria rendszer adómentességét, így 2009-ben továbbra is az eredeti szabályok alapján lehet nyújtani a juttatásokat.
2009.07.29 16:38, adoforum.hu
Érdemes-e alkalmazni a Cafeteria rendszert?
Fontos megemlíteni, hogy a 2009-es évközi adótörvény módosítások nem érintik a Cafeteria rendszer adómentességét, így 2009-ben továbbra is az eredeti szabályok alapján lehet nyújtani a juttatásokat.
Azt hogy mi lesz 2010-re, még nehéz pontosan meghatározni, hiszen az elfogadott 2010-es adótörvények az év során még áteshetnek bizonyos módosításokon. Sokan emiatt temetik a Cafeteriát és a béren felüli juttatásokat. Azonban nem érdemes, mivel az új adóterhelés mellett még mindig kedvezőbb lesz béren felüli juttatásokat adni a munkavállalónak, mint béremelést.
A számított adót csökkentő levonások
Évközi, 2009. július 1-jén hatályba lépő törvénymódosítással az adótábla sávhatára a teljes 2009-es adóévre vonatkozóan (visszamenőlegesen) megváltozott. A 18 százalékos kulcs sávhatára 1 millió 700 ezer forintról 1 millió 900 ezer forintra emelkedett, míg változatlanul 18, illetve 36 százalék a sávokhoz tartozó adómérték.
Adóterhet nem viselő járandóságok
Az anyasági támogatás vonatkozásában a rendelkezést alkotmánybírósági határozat követelményének megfelelően 300 napos felkészülési idővel kell alkalmazni.
A 2010. április 1-jét megelőzően született gyermek(ek)re tekintettel folyósított anyasági támogatás változatlanul adómentes.
Adóköteles természetbeni juttatás
A 2009. július 1-jétől december 31-éig hatályos rendelkezés szerint a munkaadó a munkavállaló után a társadalombiztosítási járulékalap alapulvételével a minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalapig 1 százalék, a járulékalap minimálbér kétszeresét meghaladó része után 3 százalék munkaadói járulékot köteles fizetni.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Cafeteria - a juttatások továbbra is járulékmentesen adhatók
Megszűnhetnek a természetbeni juttatások?
Kinek jó a cafeteriaadó?
Munkahelyek szűnhetnek meg a cafeteria megadóztatásával?

Fotók - Jacko-szindróma: Heidi Montag fél, hogy leesik az orra!
Most tudatosodik a szőke celebben, mit művelt valójában magával: az egykori valóságshow-hős Heidi Montag már talán nem is emlékszik plasztikai műtéteinek pontos számára...
Vidám tavasz vár így
Mik a kerti teendők ősszel?
Gyönyörű kismama az énekesnő
Képek - Hatalmas pocakkal pózolt Celine Dion!
Számolj le a bőrhibákkal!
Pattanások és ráncok keserítik meg az életed?
Képekben a szexi Kate Beckinsale!
Falatnyi fekete bikini: nincs mit takargatni!
Hová érdemes terveznünk?
Az ebédlő a ház lelke- helyezzük el okosan!
Eladó a Beckingham-palota
Sokba kerül Beckhaméknek a luxusvilla fenntartása

Az euró rántja magával a forintot
A főbb devizákkal szemben gyengülő euró rántotta magával a forintot: az eurót kedden délelőtt fél tízkor 286,98 forinton jegyezték a bankközi piacon a hétfő délutáni 285 közeli jegyzések után.
Hatályba lépett a bérplafon
Vizsgálódik az Európai Bizottság a magyar bérplafon miatt
Egy euró 286,48 forintot ér
Tovább gyengült a forint
Nagy ejnye-bejnye Nyugat-Dunántúlon
Tizennyolc milliós bírság az adóellenőröktől
2% csökkenés
A saját márkás termékek féléves forgalma mintegy 165 milliárd forint
Az USA vezet
A válság alatt is gyorsan bővültek a nyugdíjalapok
11 512-en buktak bele a bizniszbe
Idén már több cég ment tönkre, mint 2008-ban összesen

A rosacea az egyik legbonyolultabb bőrprobléma
A rosacea az egyik legbonyolultabb bőrprobléma, amit gyakran összetévesztenek az érzékeny bőr vagy az akné tüneteivel. Valójában a környezeti ártalmak
Gyógyító erdők
Bizonyítékok a természet gyógyító hatásáról
Amikor a beteg lesz az orvos asszisztense
Az interneten elemezzük saját leleteinket?
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Mikor nagy a baj?
Poci gondok csecsemőkorban
Könnyen elkészíthető házilag is
Az almaecet diéta hatékony lehet!
A mozgás fontossága életünkben
A mozgásszegénység veszélyes lehet!

Kukkoljuk be Michelangeló magánéletébe!
Michelangelo Buonarotti eddig kevéssé ismert magánéletébe enged betekinteni a Sienában november 14-ig látható kiállítás. A művész életét - fiatalkorától egészen haláláig - a családtagoknak és barátoknak írt levelek, versek, rajzok mutatják be.
Paul Oakenfold és Armin van Buuren összefogtak
Love Parade: emlékdal a világ legsikeresebb DJ-itől
Yonderboi-jal bulizhatunk
Frankenstein feltámad!
Szüretifelvonulás és néptáncgála is lesz
Már szerdán indul a mulatság a Budai Várban!
Mesterműként jellemezték a könyveket
Márai-műveket méltatott a Neue Zürcher Zeitung
Presser: Kevesebbel is beértem volna
Harmadszor rendezik meg a Magyar Dal Napját
Óriási tűzvörös spiráljai láthatók
Új kép került a bécsi Operaház vasfüggönyére

Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A kínai utakon közlekedő autók száma több, mint kétszeresére nőhet 2020-ra - hivatkozott a kínai ipari minisztérium munkatársára, Vang Fucsangra (Wang Fuchang) a China Securities Journal.
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában
Még újabb gurult ki a Nagare után
Gyönyörű képek - A mozgás lelke: Shinari a Mazdától!
Nem lesz több dér a szélvédőn
Ón-oxiddal a dérlepte szélvédők ellen
Akit a dízel "füstje" megcsapott...
Dízelvarázzsal megbolondított, környezetkímélő gépek dübörögnek

Kovács Lázár ex-szeretője csak kitalálta a verést!
Megtört a rendőrségen Andrea, a sztárszakács egykori szeretője, aki két héttel ezelőtt még egy televíziós műsorban is részletesen beszámolt megveretésének történetéről.
Összeverekedett két tehetségkutatós versenyző
Videóval: Beintés, bunyó, ronda szavak - botrány a brit X-faktorban!
Cserbenhagyta az áldozatokat
Magyar rendőr gázolt Koszovóban, majd lelépett
"Kicsit túlzó hírek jelentek meg rólam!"
Halálra rémültek - Mentő vitte el Falusi Mariannt
Eltorzított hangon fenyegetik - de ő nem fél
El akarják vágni Hulé Éva torkát!
Puskás Peti a visszatérésen gondolkozik
Újra játszana a színész a Jóban Rosszban-ban
A közösség nem közösíti ki
Hat fiatalkorú lányt erőszakolt meg egy amis férfi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:29 Fotók - Jacko-szindróma: Heidi Montag fél, hogy leesik az orra!
- 11:20 Meghalt az afganisztáni támadásban életveszélyesen megsebesült magyar katona
- 11:00 Mik a kerti teendők ősszel?
- 10:42 Az euró rántja magával a forintot
- 10:30 A rosacea az egyik legbonyolultabb bőrprobléma
- 10:29 Kovács Lázár ex-szeretője csak kitalálta a verést!
- 10:15 Love Parade: emlékdal a világ legsikeresebb DJ-itől
top fórum témák:
- Orbán: 2011 tavaszán el kell fogadni az új alkotmányt2010.09.07 09:11
- Hangfelvétel: ÁSZ-vizsgálattal zsarolnának a fideszesek?2010.09.07 09:08
- "Szétlopták az állami vagyont", avagy meglepetések Sukoróról2010.09.07 08:13
- Elesett egy magyar katona Afganisztánban2010.09.07 08:11
- Az idei lehet az afganisztáni háború legvéresebb éve2010.09.07 08:06
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!





