Az ellenőrzési határozatok száma növekedett
Az adóügyi vitákban többnyire az APEH győzedelmeskedik
A korábbinál több adózó élt tavaly a törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségekkel; a fellebbezések, perek eredményei a korábbi évekhez hasonlóan túlnyomórészt az adóhatóságnak kedveztek.
2009.07.01 19:08MTIAz adóhivatal feladatkörének bővülése miatt 2008-ban 16 százalékkal növekedett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) által kiadott elsőfokú határozatok, végzések száma - derül ki az adóhivatal tavalyi tevékenységéről készített tájékoztatójából. A kiadott elsőfokú határozatok száma 2008 végén megközelítette a 2,3 milliót, amelyek 85 százaléka jogerőre emelkedett. A legtöbb határozatot, végzést, illetve fizetési meghagyást az adó- és illetékügyi terület adta ki, 1,892 millió forint értékben.
Az ellenőrzési határozatok száma 10 százalékkal növekedett, fizetési kedvezmény iránti kérelemre 215 ezer elsőfokú határozatot adtak ki, szerencsejáték felügyeleti ügyekben pedig 55 ezer határozat készült. A múlt évben a korábbinál több adózó élt a törvényben biztosított jogorvoslati lehetőségével, de még így is a számos elsőfokú határozat mindössze 0,65 százalékát vitatták a tájékoztató szerint. Az év végéig benyújtott 14,7 ezer fellebbezés 46 százaléka ellenőrzési, egyötöde adóeljárási, egytizede fizetési könnyítési, 14 százaléka illetékügyi határozatot érintett.
Másodfokon 14,6 ezer ügy fejeződött be, a kiadott másodfokú határozatok 78 százaléka megerősítette az elsőfokú eljárásban hozott döntéseket. Ez az arány az adóeljárási és a fizetési kedvezménnyel kapcsolatos ügyekben még jobb, 95 százalékos. Elutasító döntést 924 esetben kellett az adóhatóságnak hoznia, mert az ügyfelek a törvényben előírt határidőn túl nyújtották be a fellebbezésüket. A szerencsejáték felügyelettel kapcsolatos ügyekben a bírságot kiszabó határozatok ellen 517 fellebbezés érkezett az APEH elnökéhez, ami több mint négyszerese az előző évinek.
A határidőben érkezett, érdemben elbírált ügyek 98 százalékában az elnöki döntés helybenhagyta a korábban hozott határozatokat. Harminchat fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítottak, mert határidőn túl érkeztek az adóhatósághoz.
Rendkívüli jogorvoslati lehetőséggel több mint kétszer annyian éltek, mint az előző évben. Az első fokon jogerőre emelkedett határozatok ellen 1.106, a másodfokon jogerőre emelkedett határozatok ellen 428 felügyeleti intézkedés iránti kérelmet nyújtottak be. A rendkívüli jogorvoslati kérelmek növekvő száma az APEH szerint egyrészt a vagyonosodási vizsgálatokra vezethetők vissza, másrészt arra, hogy az adóhivatali vizsgálatért fizetendő eljárási illeték kevesebbe kerül, mint a bírósági felülvizsgálaté.
A kérelmek jelentős része megalapozatlannak bizonyult, intézkedésre mindössze 323 esetben került sor (ebből 68 elnöki intézkedés). Új eljárás lefolytatásáról csupán az összes benyújtott kérelem 8 százalékában született döntés. Az adóhivatal ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére 17 esetben indult tavaly polgári peres eljárás, amelyek perértéke meghaladta a 748 millió forintot. Ezek a perek az adóhatósági határozatok megállapítását sérelmezik, illetve az eljárási szabályok megsértését vélelmezik.
A perek száma és a pertárgyértékek az előző évhez képest csökkentek, az év folyamán 27 ügy zárult le jogerősen, 18 ügyben a bíróság a keresetet jogerősen elutasította, 8 ügyben pedig az eljárás megszüntetéséről döntött a tájékoztató szerint. Az előző polgári perekkel párhuzamosan más perkategóriákban (például személyiségi jogi perek) is folyt polgári per az adóhivatal ellen, tavaly, csakúgy, mint az előző évben 11 ilyen új pert indítottak az adózók. A korábbi évekről áthúzódó perekkel együtt 56 egyéb polgári per volt folyamatban.
Ezekből 8 per fejeződött be jogerősen, 3 ügyben az APEH pernyertességét állapította meg a bíróság, 1 esetben helyt adott a keresetnek, 4 esetben pedig permegszüntetést rendelt el. A Legfelsőbb Bíróság előtt 446 felülvizsgálati eljárás indult, ami jelentősen, 65 százalékkal meghaladja az előző évit. A folyamatban lévő jogorvoslati ügyek 35 százaléka az év végéig befejeződött, az adóhatóság által hozott döntéseket a Legfelsőbb Bíróság az ítélettel zárult ügyek 82 százalékában megerősítette, vagyis a pernyertességi arány az előző évekhez hasonlóan igen magas volt.

Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
Hatalmas Marilyn Monroe szobor érkezett a kaliforniai Palm Springs városába: a helyi sajtó beszámolója szerint már hétfőn megérkezett a gigamű, de összeállítása még most is tart.
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer

Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A miniszterelnök szóvivője szerint minél több embert vonnak be a közmunkaprogramba, az matematikai törvényszerűségek miatt annál lejjebb húzza az átlagkeresetet, de - mint mondta - minél több a közfoglalkoztatott, annál nagyobb az esély arra, hogy ezek az emberek később elhelyezkedjenek a köz- vagy a versenyszférában, ami visszaállítja majd az átlagbért egy magasabb szintre.
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia

Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Egy előzetes tanulmány szerint egyes fényvédőkrémekben található vegyi anyagok az endometriózis magasabb kockázatát okozzák, ám egyelőre korai lenne megkongatni a vészharangot.
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!

Elhunyt "a XX. század hangja"
Tíz nappal 87. születésnapja előtt a bajorországi Berg bei Starnbergben elhunyt "a XX. század hangjának, a balzsamos-bársonyos baritonnak, a legnagyobb élő dalelőadónak" nevezett énekes, Dietrich Fischer-Dieskau. A hírt pénteken közölte felesége, Várady Júlia.
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
A magát rendőrnek kiadó tolvaj sem volt épp fiatal, de 44 évével kifejezetten ifjoncnak számít a 101 éves matrónához képest, aki a kezében lévő járóbotot ragadta meg és azzal futamította meg a csalót.
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:56 Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
- 15:50 TI: a pártok állami támogatásának megvonása a legdrágább megoldás
- 15:35 Elhunyt "a XX. század hangja"
- 15:29 Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
- 15:25 Folytatódnak Nyirő József újratemetésének előkészületei
- 15:19 Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
- 15:15 Fegyelmit kaphat a Horthy-szobrot leöntő ügyvéd
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



