Többe kerül a kárkifizetés, de....
Áfaemelés - a biztosítási díjakat nem emeli az áfa
Júliustól a biztosítóknak ugyan többe kerül a megnövelt áfa miatt a kárkifizetés, de a jelenlegi piaci helyzetben inkább csökkentik az eredményüket, mint hogy díjat emeljenek - vélték az MTI által megkérdezett piaci szereplők.
2009.06.21 09:27MTIA szakértők szerint hónapok óta lehet tudni, hogy július elsejétől 20-ról 25 százalékra emelkedik az általános forgalmi adó (áfa) kulcsa, május mégis "katasztrófát" hozott az autókereskedőknek.
"Elmaradt az előrehozott vásárlás, így ha továbbra is eladni akarnak, nem nagyon emelhetnek árat, és ez igaz az autókhoz kapcsolódó biztosítási szolgáltatásra is" - mondta Ertl Pál, az Uniqa Biztosító nem életbiztosításokért felelős igazgatósági tagja az MTI-nek. A biztosítóknál a nem életbiztosítási üzletágat, azon belül pedig az autó- és a lakásbiztosításokat érinti közvetlenül az áfaemelés.
A gyors kárrendezések lényege a biztosító és a károsult ügyfél megállapodása egy fix összegben, itt nem szerepel az áfa, tehát a kifizetés sem lesz több - mondta Csurgó Ottó, aki a Groupama-Garancia Biztosítónál a nem életbiztosítási területek vezérigazgató-helyettese. A számlás kárrendezéseknél a ráfordítás több lesz a megemelt áfa kulcs miatt, de díjat emelni csak a biztosítási évfordulón lehet, akkor pedig nem az adó mértéke, hanem a piaci helyzet a meghatározó, legalább is az autóbiztosításoknál - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
Rámutatott: a lakásbiztosításoknál más a helyzet, ott az éves inflációval automatikusan emelkednek a díjak, az inflációban pedig megjelenik az adóemelés is. A piaci helyzetre hivatkozott Ertl Pál is, amikor úgy vélte, hogy az autó biztosítások díjaiba nem épülnek be arányosan az adó miatti többletköltségek, amelyek nemcsak a végszámlában foglalt magasabb adó miatt emelkednek, hanem azért, mert az alkatrészek is drágábbak lesznek.
- tette hozzá a szakértő.

Képek - A 70-es évek kihúznak a téli szürkeségből!
Elegáns, de vidám és izgalmas - a tél vége és a tavasz eleje tarka, mintás blúzokkal, tunikákkal és bő ujjas pólókkal dobja fel a hangulatunkat.
Gustavo Dudamelnek Elmo segített
Fura videó - Pingvineknek vezényelt a világhírű karmester
A zöldségkedvelők is imádni fogják
Jól remeg: zöldségkocsonya vegáknak és húsevőknek
George Clooney-t és Brad Pittet elcsábítaná
Miss Röfi üdvözli a BAFTA-gála vendégeit
Arcfeszesítőként árulják a felfújt ajkakat
Meghökkentő képek - rajzfilmes szájjal erősítenek a japán nők
Tíz évig volt a diktátor társa
100 éves lenne Hitler felesége - Portré Eva Braunról
Radcliffe a nagy nyomással magyarázza az ivást
Részegen állt kamera elé Harry Potter

NEFMI: csökken a kórházak adósságállománya
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közleménye szerint azokkal a híresztelésekkel ellentétben, amelyek szerint akár 70 milliárd forint is lehet a hazai kórházak lejárt adósságállománya, folyamatosan csökken a kórházak adóssága, a kifizetések megkezdődtek.
A jogszabályok gátolják a privatizációt
Sokan érdeklődnek a lengyel légitársaság iránt
Kevesebb érkezik
Gáz lesz: Törökország fázni hagyja a görögöket
Megszűnik, módosul
Márciustól módosulnak a cégbejegyzés szabályai
Vádol az LMP
"Lázár a valutatőzsdén forgatta meg Hódmezővásárhely pénzét"
37,247 milliárd euróra csökkent
MNB: 527 millió euróval csökkentek a devizatartalékok januárban
Mert megérdemlik?
Képviselőink zsebét tömi az egykulcsos adó?

Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
A Bálint-nap közeledtével aktuális kérdés, minek is örülne egy nő, illetve egy férfi a szerelmesek napján. A pasinak adott ajándék sokat elárul a hölgy vágyairól.
Kicsit súlyosabb, de könnyű megszokni...
Háromdimenziós printer tervezte a néni új állkapcsát
Online azt sem tudjuk, mit várunk egy társtól?
Durva: az online randizók olyanok, mint a cipők?
Önpusztításra hajlamos, aki sokszor vált otthont?
Megdöbbentő: veszélyben a sokat költözött gyerekek egészsége
Napi horoszkóp - 2012. február 7.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A diabétesz terhesen rizikóval jár
Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
Sok férfi ferdít az anyagi helyzetét illetően
A legtöbb pasi azt hiszi: a nőt a pénzzel lehet megfogni?

Turné és új album: tonnákat mozgat meg a Nightwish
A decemberben új lemezzel visszatért Nightwish a koncertezésre is hatalmas hangsúlyt fektet.
Talpalatnyi föld
Ásó, kapa, nagy kaland: lehet menni kertészkedni a Millenárisra
Élőben soha nem hallott számokkal!
Nem szabad meghalni nélküle: Chris Rea koncert
A Csodálatos Pókember
Videó: valami furcsa szörnyeteg tombol New Yorkban
Vernon Sullivan megmondja
A holtaknak már mindegy
Bács Ferenc, a szürke
Napi aranyos: aláírást gyűjtenek a magyar Gandalfért
Aláírást gyűjtenek
Csurka nevét biggyesztenék az Új Színházra?

Keresztbe fordult egy kamion a Bécsi úton
Keresztbe fordult kamion lassítja a forgalmat a fővárosban, a Bécsi úton - közölte a rendőrség kedden.
Épphogy kievickéltek
Hummerral hajtottak a Balaton jegére - be is szakadt az okosok alatt
Kilábalnának?
Nagyon nyomul a Toyota
Lezárták a sávot
Két kamion ütközött az M70-esen
Teljes szélességében lezárták
Kukoricában úszik az M0-ás autóút
Ellepte a hó
Két település teljesen megközelíthetetlen Borsodban
Tessék odafigyelni!
Bonus-malus bukások törhetik meg az autósok jókedvét

VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
Soha nem hitte volna VV Fecó felesége, hogy a nagyobb és dúsabb keblekért miféle kínokat kell kiállnia, de pár nap múlva már azt mondta: újra belevágna, még ha tudná is előre, mi vár rá.
Előzetesben a fiatal elkövetők
Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon
Nem a hideg tehet róla
Gyerekek okozták a gázszivárgást Cibakházán
Traffipax "csípte el" az égen átsüvítő kődarabot
Videó - Texasban a meteorok sem száguldozhatnak össze-vissza!
Még csak ülni tud, de remekül ping-pongozik a baba
Videó! Vírusként terjed, mégsem árt: 18 hónapos a jövő bajnoka
Melyik sztármami lesz a legjobb nő?
Sztáranyukák, akik nem döntöttek anyaság és karrier közt
Kórházba kerültek a gyerekek
Ölt a szén-monoxid Bordányban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:29 VV Fecó nem is sejti: felesége pokoli kínokat élt át
- 14:25 Mit árul el a nő Valentin-napi ajándéka?
- 14:25 NEFMI: csökken a kórházak adósságállománya
- 14:19 Kislányok rabolták ki az idős asszonyt Miskolcon
- 14:14 Sokan érdeklődnek a lengyel légitársaság iránt
- 14:10 Újabb 60 napos ideiglenes szerződést köthet a Klubrádió
- 14:05 Hatalmas árvizek pusztítanak Algériában
Interchange Kft.Web Developer
Hays HungaryProjektmenedzser
Exelect HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.07 14:31
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.07 14:13
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.07 13:55
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.07 13:32
- Kommunista panamák!2012.02.07 12:56
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



