Ingatlanadó László Csaba olvasatában
"Csak az ingatlan után fizetett adóból lehet érdemi bevételre számítani"
A költségvetés szempontjából a kormány által tervezett vagyonadó elemei közül csak az ingatlanra kivetett adónak van jelentősége László Csaba, a KPMG adópartnere, volt pénzügyminiszter szerint.
2009.05.17 08:17MTIAz értékesebb vagyontárgyak után fizetendő adó az államháztartási bevételeket illetően szerinte "nem oszt, nem szoroz", s beszedésük remélhetőleg nem fog többe kerülni, mint amennyit hoznak. László Csaba az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett: vagyoni típusú adó most is van, mégpedig a gépjárművek után fizetett adó. Ha emellé még bevonnak néhány vagyontárgyat, annak bevételi szempontból nincs különösebb jelentősége. Ráadásul, bizonyos esetekben az adó könnyen megkerülhető.
A műkincsek nyomon követése például nehéz, olyan vagyontárgyból pedig, amiről közhiteles nyilvántartás van - például vitorlás, repülőgép -, elég kevés van az országban, ezért nem jelentene komoly bevételt. Másrészt, ezeket a vagyontárgyakat be lehet társaságokba vinni, s akkor máris nem vonatkozik rájuk a vagyonadó - jegyezte meg.
Méltányos ingatlanadót csak valamilyen piaci érték alapján lehet bevezetni - vélekedett László Csaba. A négyzetméterre vetíteni az adót szerinte nem volna szerencsés, mert az ingatlanok értéke most annyira eltérő, hogy egyes esetekben túladóztatnának, más esetekben pedig túlságosan alacsony lenne a teher. Mivel a direkt értékelés az ingatlanok nagy száma alapján kivitelezhetetlen, csak a számított érték jöhet szóba az adó alapjául, ahogy a luxusadó esetében is volt. Ennek kiindulópontja a korábbi valós tranzakciós érték lehet.
Felhívta a figyelmet arra: a nem egyedi értékelés alapján, és a piaci értékelés alapján kivetett adó esetén egyaránt előfordulhatnak méltánytalanságok. Arról, hogy a vagyonadót az ingatlanok esetében csak a 30 millió forintnál értékesebb vagyontárgyakra vetnék ki, úgy vélekedett: minden értékhatárnak van egy hátránya, nevezetesen, hogy a kreatív magyar adózókat olyan cselekményekre ösztönzi, amelyeket egyébként nem tennének. Másrészt, nyilvánvalóan a szociális szempontokat is figyelembe kell venni, ami adószakmai szempontból komplikálja a rendszert, és torzulásokhoz vezet - mondta.
Úgy vélekedett: a nemzetközi példákat tekintve egy 1 százalékos ingatlanadó a magánszemélyek számára nagyon soknak tűnne, 0,5 százalék körüli mérték lenne még elviselhető. Az adószakértő úgy látja, az a jó, ha az önkormányzat a sávon belül differenciál és ellenőriz, s az övé a bevétel, az adót azonban az APEH szedi be, mert így sokkal hatékonyabb. A luxusadó kapcsán elég jól látható volt, hogy az önkormányzatok nem kellően felkészültek erre - emlékeztetett. Hozzátette: a helyiadó-bevételek mintegy 90 százaléka az iparűzési adóból (ipa) származik, amit az adóhatóság szinte minimális többlet ráfordítással, a társasági adóval együtt be tudna szedni; ez a cégeknek óriási könnyebbséget jelentene.
Arról, hogy az ingatlanadó bevezetésével meg lehetne-e szüntetni az iparűzési adót, László Csaba úgy vélekedett: a költségvetés mai állapotában valószínűleg minden fillérről csak ellentételezéssel lehet lemondani. Az ingatlanadó ettől eltekintve is csak részben válthatná ki az ipát, ugyanis az utóbbi 450-500 milliárd forintos bevételt jelent az államháztartásnak, míg az ingatlanadó a legmerészebb korábbi számítások szerint is legfeljebb 200 milliárdot fialna.
Az adószakértő demagógiának nevezte, hogy az ingatlanra kivetett adóval fogják majd meg az adócsalókat. Úgy vélekedett, ha valaki adócsalásból tett szert nagy értékű ingatlanra, arra nem az a jó válasz, hogy - azzal együtt, aki legális jövedelemből vett ugyanakkora ingatlant - megadóztatják. Nem mindenki adócsaló, akinek nagy értékű ingatlana van - hangsúlyozta -, akiről pedig az adóhatóság tudja, hogy adócsaló, "fogja meg" - mondta.
László Csaba szerint az ingatlanadó "drasztikusan" növeli az adótudatosságot. Az emberek megtanulják, hogy a közszolgáltatásokat ők fizetik, ezért elvárják, hogy színvonalas legyen - mondta.
Kapcsolódó írások:
- Bokros: szükség van az ingatlanadóra
- Fidesz: az ingatlanadóval a kormány az idős emberek halálára spekulál
- Minél nagyobb, annál jobban fáj
- MSZP: a vagyon is befolyásolhatja az ingatlanadó mértékét
- LIGA: a vagyontárgyak adóztatása támogatható, az ingatlanadó nem
- Bajnai Gordon elnézést kért az ingatlanadó kapcsán tett kijelentéséért

Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
Hatalmas Marilyn Monroe szobor érkezett a kaliforniai Palm Springs városába: a helyi sajtó beszámolója szerint már hétfőn megérkezett a gigamű, de összeállítása még most is tart.
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer

Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A miniszterelnök szóvivője szerint minél több embert vonnak be a közmunkaprogramba, az matematikai törvényszerűségek miatt annál lejjebb húzza az átlagkeresetet, de - mint mondta - minél több a közfoglalkoztatott, annál nagyobb az esély arra, hogy ezek az emberek később elhelyezkedjenek a köz- vagy a versenyszférában, ami visszaállítja majd az átlagbért egy magasabb szintre.
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia

Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Egy előzetes tanulmány szerint egyes fényvédőkrémekben található vegyi anyagok az endometriózis magasabb kockázatát okozzák, ám egyelőre korai lenne megkongatni a vészharangot.
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!

Elhunyt "a XX. század hangja"
Tíz nappal 87. születésnapja előtt a bajorországi Berg bei Starnbergben elhunyt "a XX. század hangjának, a balzsamos-bársonyos baritonnak, a legnagyobb élő dalelőadónak" nevezett énekes, Dietrich Fischer-Dieskau. A hírt pénteken közölte felesége, Várady Júlia.
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
A magát rendőrnek kiadó tolvaj sem volt épp fiatal, de 44 évével kifejezetten ifjoncnak számít a 101 éves matrónához képest, aki a kezében lévő járóbotot ragadta meg és azzal futamította meg a csalót.
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:35 Elhunyt "a XX. század hangja"
- 15:29 Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
- 15:25 Folytatódnak Nyirő József újratemetésének előkészületei
- 15:19 Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
- 15:15 Fegyelmit kaphat a Horthy-szobrot leöntő ügyvéd
- 15:09 Törvénytelenül is szednek pénzt a temetőkben
- 14:59 Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 15:32
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



