2009-évi adótörvény-javaslatok
Kevés újdonság a már bejelentett tervekhez képest
Nem tartalmaz újdonságokat a korábban bejelentett válságkezelő programhoz képest az adótörvények átalakítására vonatkozó törvényjavaslat.
2009.04.27 18:46ma.huA jelenlegi tervezet előnyösebb átmeneti rendelkezéseket határoz meg egyes ÁFA-ügyletekre vonatkozóan, viszont a táppénz-szabályok módosítása például lényegében csökkenti a befizetett járulékokért járó szolgáltatás összegét, ami kvázi járulékemelésnek is felfogható. Elkerülhetetlen továbbá az ÁFA törvény idei újabb módosítása – vélik a Deloitte szakértői.
Dr. Kövesdy Attila, a Deloitte Adóosztályának vezetője elmondta: A kormány adótörvényekhez fűzött módosító javaslatain keresztül a 2010-es adóváltoztatások teljesen kikerülnek a parlament előtti adócsomag tervezetéből. Ennek következtében a 2010-es társasági adószabályokat, a személyijövedelemadó-táblát, valamint egyes járulékrendelkezéseket is egy másik törvényjavaslat fogja tartalmazni, amelyet a közeljövőben terjeszt a parlament elé a kabinet.
E törvényjavaslat várhatóan tartalmazni fogja többek között a „szuperbruttósítás” néven ismertté vált új adóalap-számítási módszert, egyes külföldi („offshore“) társaságok adóztatására vonatkozó szabályokat, valamint az ingatlanadót is. A jelenlegi törvényjavaslat így a korábban bejelentett válságkezelő programhoz képest nem tartalmaz újdonságokat.
Személyi jövedelemadó
Adótábla
A törvényjavaslat elfogadása esetén a 2009-es adótábla a teljes évre vonatkozóan, tehát 2009. január 1-re visszamenőleg megváltozik. Az adókulcsok (18 és 36 százalék) változatlansága mellett az adótábla 18 százalékos kulcsának sávhatára 1.700 ezer forintról 1.900 ezer forintra emelkedik. A javaslat csökkenti az 1.700.000 forint éves kereset feletti jövedelemmel rendelkező munkavállalók adóterhét.
A változás éves szinten 36 ezer (havonta 3 ezer) forint nettó jövedelem-növekedést jelent azon munkavállalók részére, akik éves jövedelme az 1.900 ezer forintot eléri. A kedvezmény arányaiban nagyságrendileg 3 százalék nettó jövedelem-növekedésnek felel meg 1.900 ezer forintos bruttó jövedelemnél, magasabb jövedelemnél a kedvezmény arányosan kevesebb – tette hozzá Veszprémi.
Adókedvezmények, az adómentes jövedelmek rendszerének átalakítása
Az eddig adómentes családi pótlék (és oktatási támogatás) 2009. szeptember 1-jétől adóterhet nem viselő járandósággá alakul. A törvényjavaslat szerint egyéb jövedelem – és egyben adóterhet nem viselő járandóság – lesz a családi pótlék 50-50 százaléka minden, a családok támogatásáról szóló törvény szerint családi pótlékra jogosult magánszemélynél, illetve a jogosult magánszeméllyel közös háztartásban élő élettársánál.
A családi pótlékot tehát nem csak azon magánszemély adóalapjába kell beszámítani, akinek folyósítják, hanem a másik, családi pótlékra, oktatási támogatásra egyébként szintén jogosult szülővel közös háztartásban élő szülő, élettárs adóalapjába is. Egyedülálló szülőnek ugyanakkor csak a családi pótlék felét kell beszámítania az adóalapjába.
A változás következtében a családi pótlék ugyan nem válik adókötelessé, azonban abban az esetben, amennyiben a családi pótlékban részesülő magánszemély más, adóköteles jövedelemmel is rendelkezik, a családi pótlék összegével megegyező összegű jövedelmét magasabb adó fogja terhelni – tette hozzá.
Szakképzési hozzájárulás
A tervezet szerint 2009. július 1-jétől változnak a szakképzési hozzájárulás fejlesztési támogatás útján történő teljesítésének szabályai is. A jövőben a fejlesztési támogatás maximális összegét a hallgatók számától, valamint a szakképzési évfolyamon történő gyakorlati képzésre megállapított kiegészítő hozzájárulás fajlagos összegétől függően kell meghatározni. Ez a változtatás bonyolítja a szakképzési hozzájárulás összegének fejlesztési támogatás céljára történő felhasználását, ami ennek következtében magasabb kockázattal járhat.
Társadalombiztosítás
2009. július 1-jétől a tervezet szerint a foglalkoztatóknak és az egyéni vállalkozóknak a minimálbér kétszeres összegéig a korábbi 29 százalék helyett 26 százalék TB-járulékot kell fizetniük. A járulékalapot képező jövedelem azon részére, amely meghaladja a minimálbér kétszeresét, az irányadó TB-járulék mértéke változatlanul 29 százalék marad. A tervezet szerint 2009. július 1-jétől a munkáltatóknak szintén a minimálbér kétszeres összegéig a korábbi 3 százalék helyett 1 százalék munkaadói járulékot kell fizetniük.
A jövedelemnek a minimálbér kétszeresét meghaladó része után a munkaadói járulék mértéke továbbra is 3 százalék. A fentiek következtében a minimálbér kétszeresének megfelelő (143.000 forint), valamint az ezen összeg feletti jövedelmek utáni járulékfizetési kötelezettség havi szinten összesen 7.150 forinttal (évi 85.800 forinttal) csökken, amely a minimálbér kétszeresével megegyező bruttó munkabér esetén 2009. július 1-jétől a havi bérköltséget 3,7 százalékkal csökkenti.
A változtatás elsősorban a kevés hozzáadott értéket termelő, azonban munkaerő-igényes ágazatoknak jelent könnyítést, mivel a munkabér növekedésével a bérköltség csökkenése arányaiban egyre kisebb – emelte ki Veszprémi István
Táppénz
A tervezet szerint a biztosítási jogviszony megszűnése után folyósított táppénz (passzív táppénz) időtartama a jelenlegi 45 napról 30 napra csökken. A passzív táppénzjogosultság időtartamának mérséklésével egyidejűleg a tervezet meghatározza a passzív táppénz egy napra járó összegének felső határát is, amely az érvényes minimálbér 150 százalékának harmincad része, vagyis 2009-ben legfeljebb napi 3.575 forint.
Passzív táppénzre a biztosítási jogviszony megszűnését követő 3 napon belül bekövetkező keresőképtelenség esetén jogosult a munkavállaló, jelenleg 45 napig. A tervezet szerint a jogalkotó ezen időszakot csökkenti, és a fizetendő táppénz összegét 30 napos hónap esetén havi 107.250 forintban maximálja. A javaslat a táppénz általános mértékét is csökkenti: két évnél hosszabb biztosítási jogviszony esetében 70 százalékról 60 százalékra, míg rövidebb időszak esetén 60 százalékról 50 százalékra csökken a táppénz összege.
A módosítás lényegében csökkenti a befizetett járulékokért járó szolgáltatás összegét, amely rendelkezés így egy kvázi járulékemelésnek is felfogható – emelte ki Veszprémi István.
ÁFA
A Deloitte szakértője elmondta: Az általános forgalmi adó mértéke 20 százalékról 25 százalékra emelkedik 2009. július 1-től, ami emelkedést jelent a korábban tervezett 23 százalékhoz képest. További újdonság, hogy bizonyos tejtermékekre, illetve pékárukra, valamint – előreláthatóan 2009. augusztus 1-től – távhőszolgáltatásra kedvezményes, 18 százalékos kulcsot vezetne be a tervezet.
Veszprémi István felhívta a figyelmet arra, hogy a korábbi, 2009 márciusában benyújtott törvény átmeneti rendelkezéseihez képest a jelenlegi törvénytervezet előnyösebb átmeneti rendelkezéseket tartalmaz azon ügyletekre nézve, amelyeknél a felek részletfizetésben, vagy időszakos elszámolásban állapodtak meg.
Az új átmeneti rendelkezések alapján az adómérték tekintetében az elszámolási időszakot – a tényleges teljesítésektől függetlenül – időarányosan meg kell bontani. Az áthúzódó elszámolási időszak 2009. június 30-ig terjedő része 20 százalékos kulccsal adózik, míg 2009. július 1-től kezdődő része 25 százalékkal. A 25 százalékos adómérték – Svédországgal és Dániával együtt – a legmagasabb az Európai Unióban. Idén várhatóan még legalább egyszer módosul az áfa törvény, hiszen a jelenlegi javaslat nem tartalmazza a 2010-es változásokat.
Fontos szempont, hogy lényegesen módosult az Európai Unió Áfa irányelve, az egyes tagállamoknak pedig közösségi jogban foglalt kötelezettsége, hogy ezeket a változásokat 2010-től saját nemzeti jogukban átvezessék. Az áfa törvény újabb módosítása ennek megfelelően elkerülhetetlen – közölte a Deloitte szakértője.

Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
Hatalmas Marilyn Monroe szobor érkezett a kaliforniai Palm Springs városába: a helyi sajtó beszámolója szerint már hétfőn megérkezett a gigamű, de összeállítása még most is tart.
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer

Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A miniszterelnök szóvivője szerint minél több embert vonnak be a közmunkaprogramba, az matematikai törvényszerűségek miatt annál lejjebb húzza az átlagkeresetet, de - mint mondta - minél több a közfoglalkoztatott, annál nagyobb az esély arra, hogy ezek az emberek később elhelyezkedjenek a köz- vagy a versenyszférában, ami visszaállítja majd az átlagbért egy magasabb szintre.
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia

Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Egy előzetes tanulmány szerint egyes fényvédőkrémekben található vegyi anyagok az endometriózis magasabb kockázatát okozzák, ám egyelőre korai lenne megkongatni a vészharangot.
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!

Elhunyt "a XX. század hangja"
Tíz nappal 87. születésnapja előtt a bajorországi Berg bei Starnbergben elhunyt "a XX. század hangjának, a balzsamos-bársonyos baritonnak, a legnagyobb élő dalelőadónak" nevezett énekes, Dietrich Fischer-Dieskau. A hírt pénteken közölte felesége, Várady Júlia.
Monopolhelyzetben a Cinema City?
Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Járóbottal hatástalanította a mami az álrendőrt
A magát rendőrnek kiadó tolvaj sem volt épp fiatal, de 44 évével kifejezetten ifjoncnak számít a 101 éves matrónához képest, aki a kezében lévő járóbotot ragadta meg és azzal futamította meg a csalót.
Víz került a tüdejébe
Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:25 Folytatódnak Nyirő József újratemetésének előkészületei
- 15:19 Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
- 15:15 Fegyelmit kaphat a Horthy-szobrot leöntő ügyvéd
- 15:09 Törvénytelenül is szednek pénzt a temetőkben
- 14:59 Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
- 14:50 "Amerikai-cionista" összeesküvés a szaúdi-bahreini unió terve?
- 14:43 Jaruzelski haldoklik
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 14:41
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



