"Megköti a kormány kezét"
Oszkó Péter: bevezethető az ingatlanadó
Oszkó Péter szerint bevezethető az ingatlanadó, az ekho pedig akár már 2010-ben megszűnhet. A hétfőn esküt tett pénzügyminiszter újságíróknak úgy nyilatkozott: a parlament várhatóan két részletben tárgyalja majd az adócsomagot, először a 2009-es szabályokat, majd később a jövő évi átalakításokat veszik sorra.
2009.04.20 18:37MTIAhogy a kormány korábban is tervezte, idén nullaszaldós lesz az adórendszer átalakítása - mondta Oszkó Péter.
Hozzátette: az áfa-terveken "kicsit alakítottak", a februári elképzelésekhez képest nagyobb lesz az emelés. Felidézte: 25 százalékos lenne az általános kulcs, de bevezetnének egy kedvezményes kulcsot is, hogy a megszorítások miatt az adórendszerben adjanak kedvezményeket. A tb-járulék és az szja csökkentéséhez megpróbál ez a kormány is ragaszkodni, és továbbra is az szerepel a tervek között, hogy az szja-sávhatárát az év elejéig visszamenőlegesen emeljék 1,7 millióról 1,9 millió forintra - közölte a pénzügyminiszter.
Oszkó Péter kitért arra: az adótörvények módosításánál különválasztják a 2009-re és a 2010-re vonatkozó intézkedéseket, és ezek két részletben kerülnek a parlament elé. Ezt azzal indokolta, hogy az idei változásoknak július 1-jével hatályba kellene lépniük, így ezek beterjesztésére csak rövid idejük van.
A 2010-es változások kidolgozásához viszont több idő kell. Arra a kérdésre, hogy mi történik a cafetéria-rendszerrel, és erről mikor születik döntés, a pénzügyminiszter azt válaszolta, hogy ez "idén nem téma", de megvizsgálják a kedvezményrendszert. "Lehetnek olyan elemei, amelyek indokolatlanul bőkezűek akkor, amikor minden forrást ahhoz keresünk, hogy miként tudjuk az alapfizetés mellett megtartani az állásokat, vagy miként tudjuk bővíteni az álláslehetőségeket" - indokolta, hozzátéve: elképzelhető, hogy vannak olyan kedvezmények, amelyekből érdemes lehet visszavenni, és helyettük jobban támogatni a foglalkoztatást.
Oszkó Péter az ekho esetleges megszűnésére vonatkozó kérdésre azt mondta: ha az adócsökkentési terveik megvalósulnak, akkor az ekho egy idő után értelmét veszti, mert majd nem jelent könnyebbséget az adózóknak. Jelezte: ezt akár már 2010-től is el lehet érni.
A pénzügyminiszter közölte: a családi pótlék átalakításának részleteiről még tárgyalnak. Elmondta, az átalakításnál figyelembe szeretnék venni a nagycsaládosok érdekeit, hogy őket ne érintse hátrányosan a változás. A tervezett ingatlanadó bevezetéséről azt mondta: be lehet vezetni az értékövezeti ingatlanadót, ha megteremtik annak a lehetőségét, hogy az adózó vitathassa és be is bizonyíthassa, ha szerinte az ingatlanának más az értéke, mint amelyet megállapítottak. A tervezett adóátalakítások kapcsán Oszkó Péter közölte, a munkáltatók oldalán az a céljuk, hogy növekedjen a munkakereslet, megállítsák, visszaszorítsák az elbocsátásokat. Mint mondta, ehhez az kell, hogy minden jövedelemsávban csökkenjen a terhelés.
E javaslat szerint az alacsony jövedelműek esetében picit nagyobb lesz a tehercsökkenés, s a tételes eho az 5 százalékos járulékcsökkentés mellett akár már 2010-től megszűnhet.
Oszkó Péter szerint ezzel a lépéssel majdnem 8 százalékos lesz a tehercsökkenés a minimálbér kategóriájában, 6 százalék az átlagbérnél és 5 százalék a felsőbb jövedelemsávokban.
A pénzügyminiszter elmondta még, hogy a munka kínálati oldalán az aktivitás mellett a legális adózást is szeretnénk ösztönözni. Nagyjából a minimálbér duplájáig - ahol már most is meglehetősen alacsony az adóterhelés - kisebb arányú lesz a tehercsökkenés, az átlagbértől kezdődően, hozzávetőleg az átlagbér négyszereséig, azonban nagyobb arányú lenne.
E felett, nagyjából abban a sávban, ahol a különadó fennáll, nem lesz érdemi adóteher-csökkentés 2010-ben - közölte a pénzügyminiszter. Szerinte ebben a sávban a jelen gazdasági körülmények között egyfajta szolidaritásvállalást még fenn kell tartani, igaz, átmeneti jelleggel. Oszkó Péter kiemelte, bármelyik frakciótól szívesen fogadja a szakmai ötleteket.
"Az adórendszer átalakításának célja a könnyítés, azt feltételezem, ezt könnyebb lesz elfogadtatni" - utalt arra, hogy az MSZP miként fog viszonyulni a kormány adójavaslataihoz. A szocialista frakcióval hétfőn kora este egyeztet az adócsomagról, amelynek kedden kezdődik a parlamenti vitája. A pénzügyi tárca vezetője egyetért azon elemzői véleményekkel, hogy a kiadások csökkentése további recessziót okoz, és a gazdaságot - akár az eladósodottság árán - adócsökkentéssel is lehetne élénkíteni.
Hangsúlyozta ugyanakkor: ez az út ma Magyarország számára már nem járható, mert olyannyira elveszítette a hitelező bizalmat, hogy ez "megköti a kormány kezét".
Magyarország olyan helyzetben van, mint az adós, aki kölcsönkért egyszer, s aztán bajba került, majd kölcsönkért még egyszer, majd harmadszor és negyedszer is.
Hitelezői így már nem hiszik el neki, hogy ha ötödszörre is kölcsönadnak, akkor minden rendben lesz - vélekedett. Oszkó Péter úgy látja, hogy a kormány most nem tud olyan programot írni, amelyben elengedi a bevételeket, miközben azoknak a kiadási oldalon nincs fedezete.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:41 Jogi vita egy tirannoszaurusz-csontváz miatt
- 22:30 Kihalhat a titokzatos ázsiai egyszarvú
- 21:31 Ritka napfogyatkozás volt vasárnap
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.21 23:54
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 23:22
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 23:15
- Lázár János szerint az oligarchák végnapjai jönnek2012.05.21 23:12
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.21 23:10
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



