1.632 milliárdnyi adóhátralék
APEH: 8.818 milliárd forint adójellegű bevétel 2008-ban
Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2008-ban 8.818 milliárd forint adójellegű bevételre tett szert - jelentette be Szikora János elnök hétfői budapesti tájékoztatóján.
2009.01.26 14:12MTIA 2008. évi bevétel 540 milliárd forinttal, hét százalékkal több az előző évinél. A költségvetési törvény szerint idén 233 milliárddal, 9.051 milliárd forintra gyarapodna az államháztartás adójellegű bevétele, de ezt az előirányzatot még akkor állapították meg, amikor csak a GDP 0,9 százalékos csökkenésével számolt a költségvetés.
A bevételeken belül Szikora János kiemelte az önkormányzati illetékek alakulását: az összeg tavaly 67,3 milliárd forintra emelkedett a 2007. évi 58,5 milliárdról, s ennek hátterében az elnök véleménye szerint az integráció, vagyis az adónem APEH általi beszedése áll. Szikora János elmondta: a létszámemelés nyomán tavaly 317 ezer ellenőrzést folytatott le a szervezet a 2007. évi 246 ezer után, s a megállapított adókülönbözet 468 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 357 milliárd forinttal.
A nyilvántartott adóhátralék összege 2008-ban 1.632 milliárdra emelkedett az előző évi 1.338 milliárd forintról. A működő adózókat viszonylag sikerrel "tartja kézben" az APEH, amit jelez, hogy hátralékuk viszonylag szerény mértékben, 575 milliárd forintra nőtt a 2007. évi 559 milliárdról - felelte az MTI kérdésére Varga Lászlóné elnökhelyettes. A nem működő, felszámolás alatt lévő adózók hátraléka azonban 1.057 milliárd forintra ugrott fel 2008-ban az előző évi 778 milliárdról.
Szikora János ismertette a behajtás révén beszedett tartozások összegét, amely szerint tavaly 292 milliárd forinthoz jutott az APEH, míg 2007-ben 256 milliárdot sikerült behajtani. Jogelőd nélkül, közel 43 ezer társaság alakult újonnan tavaly.
Kockázatelemzés alapján 20 százalékukat vizsgálta az APEH, amelynek nyomán közel 800 esetben meghiúsult az ellenőrzés és 760 esetben fel kellett függeszteni az adószámot - közölte Varga Lászlóné.
Az elnökhelyettes szólt a jövedelem-(nyereség)minimum alatt vallók ellenőrzéséről, amely azokat a vállalkozókat és vállalkozásokat érintette, amelyek vagy veszteséget vallottak, vagy az árbevétel két százalékát fizették be társasági adó címén.
Az ellenőrzés 2.900 egyéni vállalkozóra és 3.700 vállalkozásra terjedt ki, ez mindkét adózói kör egy százaléka. A folyamat során kiderült: az adózók 80 százaléka bizonyítani tudta az elszámolt árbevétel és a költségek valódiságát.

Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
Hatalmas Marilyn Monroe szobor érkezett a kaliforniai Palm Springs városába: a helyi sajtó beszámolója szerint már hétfőn megérkezett a gigamű, de összeállítása még most is tart.
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer

Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A miniszterelnök szóvivője szerint minél több embert vonnak be a közmunkaprogramba, az matematikai törvényszerűségek miatt annál lejjebb húzza az átlagkeresetet, de - mint mondta - minél több a közfoglalkoztatott, annál nagyobb az esély arra, hogy ezek az emberek később elhelyezkedjenek a köz- vagy a versenyszférában, ami visszaállítja majd az átlagbért egy magasabb szintre.
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia

Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Egy előzetes tanulmány szerint egyes fényvédőkrémekben található vegyi anyagok az endometriózis magasabb kockázatát okozzák, ám egyelőre korai lenne megkongatni a vészharangot.
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!

Magyar filmkvótát vezetne be a Jobbik
Monopóliumellenes törvénymódosítást és magyar filmkvóta bevezetését sürgette a hazai mozikban pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd, a Jobbik alelnöke.
Újra pályázatot hirdet az ARC
Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Kerti tóba esett egy kisgyermek pénteken kora délután Budapesten, a XVII. kerületben; a 16 hónapos kisfiút a Bethesda kórházba vitték.
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
Beszakadt a házasságkötő terem mennyezete
Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:09 Törvénytelenül is szednek pénzt a temetőkben
- 14:59 Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
- 14:50 "Amerikai-cionista" összeesküvés a szaúdi-bahreini unió terve?
- 14:43 Jaruzelski haldoklik
- 14:37 Gyurcsány: Elég volt!
- 14:30 Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
- 14:29 Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 14:41
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



