Változások az adózásban
Elfogadták az adótörvényeket
A parlament hétfőn megszavazta az egyes adó- és járuléktörvények módosítását; a változás valamennyi adótörvényt érinti. Az illetéktörvény úgy módosult, hogy az örökség 20 millió forintig illetékmentes a közvetlen hozzátartozók - a gyermek, a házastárs és a szülő esetében.
2008.12.01 19:24MTIA számításnál a teljes vagyonból előbb a lakás lesz illetékmentes, és ha ennek értéke nem éri el a 20 millió forintot, akkor eddig az értékig más vagyontárgy is illetékmentes lehet. Ezt a szabályt a jövő év első napját követően illetékkiszabásra benyújtott ügyekben, illetve az adóhatóság által a törvény kihirdetésének napján jogerősen még el nem bírált ügyekben kell alkalmazni.
A gépjárműadóról szóló törvény vagyoni típusú adóvá alakítja a cégautó adóját. Mentes lesz ezen adó alól - egyebek mellett - az egyház és a karitatív szervezet által az alapfeladata ellátásához szükséges kocsi, a halottszállító autó, valamint a társadalombiztosítás által finanszírozott házi- és gyermekorvosi ellátáshoz szükséges autó is. Az adó 1.600 köbcentiméter hengertérfogat alatt 7 ezer, afelett pedig 15 ezer forint évente.
A bevallás és a fizetés viszont negyedévente történik. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint a munkaadó vállalhatja, hogy elkészítse munkavállalója szja-bevallását. A munkavállalónak nem február 15-ig, hanem január 31-ig kell ezt kérnie. A munkaadónak nem kötelező elkészítenie a munkavállaló szja-bevallását, de vállalhatja azt. Ezt megteheti például egy betéti vagy polgári jogi társaság is a saját tulajdonosával, ha az nem áll munkaviszonyban.
Aki jogosult az szja-törvény szerint egyszerűsített bevallásra - és nem kérte a munkaadói adóbevallást -, az február 15-ig jelentheti be az APEH-nek, hogy a hatósággal akarja elkészíttetni szja-bevallását. Az adóhivatal akkor is elkészíti a bevallást, ha ingóság vagy ingatlan eladásából is volt jövedelme a magánszemélynek.
A személyi jövedelemadó (szja) törvény fogalmai között módosul a magánszemély összes jövedelmének meghatározása: nem kell beszámítani az ingatlan-átruházásból az összevont adóalapba nem tartozó jövedelmet, viszont figyelembe kell venni az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) alapján kapott bevételt. Új fogalom az szja-törvényben a kiküldetési rendelvény, amelynek a kiküldött adószámát is tartalmaznia kell, és két példányban kell kiállítani.
A másodpéldányt a kiküldött magánszemély kapja, akinek ezt öt évig meg kell őriznie.
Az adókedvezmény mértéke évi 3,4 millió forintig egységesen 30 százalék, de összesen csak évi 100 ezer forint adókedvezmény jár. Ebbe beletartozik az új, háztartási adókedvezmény is. A háztartási kedvezménybe a lakásfelújítás mellett beleszámít a gyermekfelügyelet és a háztartási gépek javításának költsége is.
A törvény felsorolja, hogy milyen sorrendben lehet igénybe venni az adókedvezményeket.
Az élen a lakáscélú hitel kedvezménye, míg a végén a családi, illetve az egyéb kedvezmény áll. Szintén az szja-törvényt érinti az a módosítás, amely az átalányadó értékhatárát 8 millióról 15 millió forintra emeli. A parlamenti képviselők február 1-jétől 15 százalékos adót fizetnek költségtérítésük után, ugyanez vonatkozik a polgármesterekre és az önkormányzati képviselőkre is.
A társasági adót érintő törvénymódosítás egyik eleme a rendezett munkaügyi kapcsolatok definiálása: a munkaszerződéseknek jogszerűeknek kell lenniük, nem sérthetők meg a szakszervezet és az üzemi tanács, illetve azok képviselőinek jogai, továbbá be kell tartani az európai üzemi tanácsokra előírt konzultációs kötelezettséget.
Amennyiben a rendezett kapcsolatok megsértését a hatóság - az adott és a megelőző adóévben - nem állapította meg jogerős és végrehajtható határozatban, illetve nem szabott ki bírságot (amit a bíróság is jóváhagyott), akkor rendezett a munkaügyi kapcsolat a cégnél, és alkalmazható a 10 százalékos társasági adókulcs. Az áfatörvény kimondja, hogy adófizetési kötelezettség akkor keletkezik, amikor az adó alapját képező ügylet megvalósul.
Az adót akkor is meg kell fizetni, ha a teljesítés hiánya ellenére történik a számlakibocsátás, kivéve, ha kétséget kizáróan bizonyítja az értékesítő, hogy a számlakibocsátás ellenére nem történt teljesítés, vagy más teljesített.
A módosítás ezt megtoldja azzal, hogy a számlát a bizonyítással egy időben érvénytelenítenie kell a kibocsátójának, továbbá haladéktalanul értesíteni kell a számlán megjelölt vevőt.
A jövedéki adótörvényben az ólmozatlan benzin jövedéki adója - ezer literenként - 108.300 forintról 108.700 forintra emelkedik. A kedvezményes - 103.500 forintos - adó akkor alkalmazható, ha bioetanolt kevernek a benzinbe.
A keverési arány 4,4 százalékról 4,8 százalékra emelkedik. A gázolaj jövedéki adója is emelkedik jövőre, ezer literenként 88.900 forintról 89.300 forintra. A bioetenol keverési arányának itt is el kell érnie a 4,8 százalékot ahhoz, hogy a kedvezményes 85.000 forintos adót lehessen alkalmazni. A helyi adókról szóló törvény megszünteti az üdülők bérlőinek az idegenforgalmi adó alóli mentességét.
Az indoklás szerint a cégek visszaéltek ezzel, amikor bérelt üdülőkben helyezték el alkalmazottaikat. A jövő évtől csak a tulajdonos és a hozzátartozója lesz mentes az idegenforgalmi adó alól. Az illetéktörvény egyik új szabálya így szól: ha az ingatlan ellenértéke nem éri el a forgalmi érték 50 százalékát, akkor a vételár és a forgalmi érték fele közötti összeg után ajándékozási illetéket kell fizetni. (Ez függ a rokonsági foktól, de általában magasabb a visszterhes illetéknél.)
A másik 50 százalék után a normál ingatlan-átruházási illetéket kell megfizetni. A vagyonszerzési illetékre vonatkozó mentesség, illetve kedvezmény csak akkor vehető igénybe, ha a vagyonszerzést a vásárló az előírt hatóságnak határidőben bejelentette.
Kapcsolódó írások:

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Csaknem a kétszeresére tervezi növelni árbevételét az idei évben a Bazaltbor-Badacsony Kft., a bortermelés mellett borhotelt is üzemeltető cég 2012-ben 250 millió forintos árbevétellel számol.
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Egy 63 éves férfi halt meg, mikor autójával az árokba borult Fényeslitke közelében.
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:36 "Szép szavak, mesébe illő ígéretek" - rabságba csalogatnak?
- 22:17 A hó és a jég fogságában a Nyugat-Balkán térsége
- 21:28 Járhatatlan utak, elzárt települések
- 21:10 Ejtették a doppingolás vádját Lance Armstrong ellen
- 19:50 Az Armageddon elmaradt - egyelőre?
- 19:38 A BKV járatai rendben közlekednek, a budapesti közutak is járhatók
Gyártó cégSMT operátor
Prohumán 2004 Kft.Gyakornok
CIB Bank Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.05 00:48
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.05 00:44
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 00:21
- Meghalt Csurka István2012.02.05 00:03
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.04 19:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



