hirdetés

704 millió forint adóhiány

Vagyonosodási vizsgálat Somogyban

Somogyban 704 millió forint adóhiányt állapítottak meg az APEH vagyonosodási vizsgálatot végző revizorai az első háromnegyed évben - közölte Marton Ferenc, az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságának szóvivője.

2008.10.30 12:17MTI
hirdetés

Mint arról beszámolt, Somogy megyében az idén 259 vagyonosodási vizsgálatot kezdett el az adóhivatal, amelyből kilenc hónap alatt 199-et zártak le. Az ellenőrzések során a vizsgált adóalanyok csaknem 65 százalékánál adóhiányt tártak fel, összesen 704 millió forintot - mondta a szóvivő. Hozzátette: ez az összeg kiegészül további mintegy 178 millió forint adóbírsággal, s csaknem 143 millió forint késedelmi pótlékkal.

A szóvivő közlése szerint a múlt év hasonló időszakában ehhez hasonló összegű adóhiányt állapítottak meg, illetve bírságot szabtak ki az ellenőrök Somogyban. Marton Ferenc elmondta: vagyonosodási vizsgálat akkor indul, ha felmerül a gyanú, hogy valaki el akarja titkolni a jövedelmét. Előfordult az is, hogy az adóellenőrök nyilvános adatbázisokból, például újsághirdetésekből, vagy az internetes közösségi portálokról jutottak az ellenőrzés során hasznosítható információhoz - tette hozzá.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Fogászati kezelések: mikor szükséges az allergiavizsgálat?
2012. máj. 18. 13:37

A gerincdaganatok és tünetei
2012. máj. 18. 12:25

Májbetegségek és fogamzásgátlás
2012. máj. 18. 10:41

A here, a mellékhere és a prosztata gyulladása
2012. máj. 18. 09:41

Az anorexia (anorexia nervosa)
2012. máj. 18. 07:38

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.