
Behozott áruk után nem fizettek forgalmi adót
VPOP: több száz millió forintos áfa-csalások
Több száz millió forintos adócsalásokat derített fel a vám- és pénzügyőrség gépkocsikat illetve műanyag alapanyagokat importáló cégeknél, amelyek a behozott áruk után nem fizették meg az általános forgalmi adót - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága szombaton.
2008.07.05 18:26, MTI
Az egyik esetben a gazdasági társaság 2006-2007-ben 391 darab gépkocsit vásárolt meg összesen közel 7 millió euró nettó beszerzési áron az Európai Unió különböző tagországaiból. A gépkocsikat több lépcsőben, általában ugyanazokon a kereskedőkön keresztül továbbértékesítette.
A nyomozás adatai szerint a cég a működése során adóbevallási és adómegfizetési kötelezettségeinek nem tett eleget, az általános forgalmi adó meg nem fizetésével közel 350 millió forinttal károsította meg az államháztartást. Az ügyben a Vám- és Pénzügyőrség Közép-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatala több régiót érintő összehangolt akció keretében 18 helyszínen tartott házkutatást.
A vámnyomozók 2 gyanúsítottat vettek őrizetbe, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A másik esetben a nyomozók 4 személyt fogtak el, akik adócsalás bűncselekmények sorozatát követték el 2007-től kezdődően. Az elkövetők Ausztriában és Romániában vásároltak műanyag alapanyagokat, melyeket nettó értéken hoztak be Magyarországra és értékesítettek egy soltvadkerti cégnek.
Az árut az országba behozó cég adóbevallásában fiktív belföldi beszerzéseket tüntetett fel, így más tagállamban történő termékbeszerzése után az általános forgalmi adót nem fizette meg. A bűncselekmény elkövetéséhez felhasznált cégekbe szerb állampolgárságú ügyvezetőket jegyeztettek be, amivel a felelősségre vonást akarták elkerülni.
A bűncselekménnyel okozott állami bevételkiesés eléri a 230 millió forintot. Az akció keretében 13 helyszínen tartottak házkutatásokat, az okirati bizonyítékok mellett biztosításként lefoglaltak 26 millió forint készpénzt és két, 80 millió forint értékű ingatlant. Az elkövetők közül 3 személy előzetes letartóztatását kezdeményezte a nyomozó hatóság.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

A Black Eyed Peas riszál a digitális ranglista élén
Hatmillió letöltéssel a Black Eyed Peas I Gotta Feeling című száma vezeti a digitális zeneeladási ranglistát.
"Egy csomó ember nem akarja kimondani"
Megjósolható a szakítás a szóköz gombbal?
Vigyázat, csak 18 éven felül!
Képek: Toplessben a világsztárok!
Bokszoljuk le a kilókat!
Kínos kajacsaták: 7 étkezési tipp a karcsúságért!
Minden idők legszebb menyasszonyai - 1. rész
Gyönyörű képek: miben mennek férjhez a világsztárok?
A sztár férje szintén tüdőbajban halt meg
Képek: Penész miatt halt meg Brittany Murphy?
Rhinebeck városa ünneplőbe öltözött
Chelsea Clinton szombaton mondja ki az igent

A legjobb lenne ismét tárgyalni a metrókocsikról?
A szakszervezeti vezető szerint újra kellene tárgyalni a metrókocsik ügyét a Alstommal. Tarlós István is úgy látja, a szerződés és az eddig felvett uniós pénz is veszélybe kerülhet.
Sztrájkolnak a fuvarosok
Nincs benzin, leállt egész Görögország
"Kapkodó, átgondolatlan"
Pesti Imre: "még most is lopják az egészségügyet"
Átalakulóban a világ italpiaca
Robbanhat az ásványvízpiac az Equilor szerint
Drága lesz a szennyezés
A Shell kártérítést követelhet a BP-től
285, 13
Gyengült pénteken a forint
Lesz tető a fejünk fölött?
Hiába ígérgetnek: csak másfél év múlva lehet több lakás

Két egymásra hangolódott agy trécselhet a legjobbat
Két ember társalgása közben agyuk szinkronba kerül, lehetővé téve a hatékony kommunikációt - derítették ki amerikai kutatók.
Bilincsbe veri a kicsiket a számítógép
Le lehet választani a képernyőről a gyereket?
Édes vagy sós?
Szívműtét után más íze van a sült krumplinak?
Napi horoszkóp - 2010. július 31.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Van gyógymód a perifériás artériás érbetegségre?
Debrecenben beindul az őssejterápia
Lehet füstölögni a füsttilalom miatt
Tilos a dohányzás az aluljárókban is
A mozgás a titka mindennek?
Nagy eséllyel visszatér a terhességi cukorbetegség

Edvard Munch litográfiáinak titkai Washingtonban
Sikoly, Csók, Madonna: Edvard Munch kedvelt témáin keresztül tárja fel a washingtoni National Gallery of Art szombaton nyíló kiállítása a szorongástól és gyötrelmektől kínzott norvég festőművész több változatban is elkészült litográfiáinak rejtett különbségeit.
Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya
Harmincezer látogatót várnak az idei Ördögkatlan Fesztiválra
660 millió dollárt ér a Ponyvaregény
Miki egér eladja a Miramaxot
A gondolat szépsége
Világhírű művészek papírmunkái Veszprémben
Tombol az elektronika a Hajógyárin
Szigeti látkép, Party Arénával
A 2414. csillag az övé
Csillagot kapott Mark Wahlberg
Egy anya és lánya viharos kapcsolata
Stanley Tucci rendezi Meryl Streep és Tina Fey anya-lánya vígjátékát

Ismét visszahív a Toyota
Ismét visszarendel autókat a japán Toyota. Csaknem félmillió kocsit hív vissza Észak-Amerikában, mert gondok lehetnek a kormánnyal.
Elsők között vezette a MINI legújabb modelljét
Képek és videó: Vettel a premier előtti MINI Countryman-t használja Budapesten
Az Avalon és a Lexus típusok az érintettek
Visszahív mintegy 417 ezer autót a Toyota Észak-Amerikában
300 ezer forint gyorshajtásért
"Sebesség-rekorderek" az autópályák Fejér megyei szakaszán
Legfeljebb öt év
Jövő héttől szigorodik a jogosítvány meghosszabbítása
A nemzetközi autópiac is kezd fellendülni?
Felszökött a japán autógyárak termelése
Autótolvaj medve
Szendvicsért törte fel a kocsit a maci

Debreczeni Zita fodrász helyett masszázsra költ
Azt gondolnánk, hogy a hírességek, és főleg a modellek az egész életüket az edzőterem, a kozmetikus és a pláza közt szaladgálva töltik, pedig ez nem így van.
Fogyasztott, terjesztett
Drogdílert fogtak el a Hungaroringnél
Negyvenkétezer doboznyi koporsószög
Rengeteg cigaretta került elő a veremből
Egy könnyű sérült
Öt autó ütközött az M0-ás autóúton
Azonnal meghalt
Halálra gázolt a vonat egy férfit Mezőhegyes és Tótkomlós között
A két férfit derékig temette a föld
Föld omlott két emberre egy építkezésnél Kékkúton
Pár évvel fiatalabbra hízlalták
Videóval: Gesztesi Károly újra meghízott!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:16 Véres tüntetés Bangladesben béremelésért
- 18:58 Kihalás fenyegeti a vadon élő kenyai bongót
- 18:48 Rafael Marquez távozik az FC Barcelonától
- 18:42 Bevásárlószatyrok lesznek Károly herceg régi függönyeiből
- 18:20 Spanyol autós szenvedett súlyos balesetet Zalában
- 18:06 "Háromszarvarcú" őshüllők titkos rejtekére bukkantak
- 17:57 Internetre kerül a Churchill-archívum
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2010.07.31 19:29
- Itt tartunk2010.07.31 15:22
- Szabó Dezső intelmei2010.07.31 15:08
- A biblia2010.07.31 15:05
- Egy ellenzéki törvényjavaslatot sem fogadott el az új parlament2010.07.31 12:51
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!





