Hét pontos gazdasági növekedés program
Kóka János: van kiút az adóreform elmaradása okozta helyzetből
Az SZDSZ szerint van kiút abból a kátyúból, amelybe az adóreform elmaradása vezetett - jelentette ki Kóka János szerdán Székesfehérváron. Az SZDSZ elnöke erről sajtótájékoztatón beszélt, azt követően, hogy a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetőinek és több vállalkozónak a figyelmébe ajánlotta a párt hétpontos, az egykulcsos adórendszeren alapuló gazdasági növekedési programját.
2008.05.07 19:09MTIA pártelnök szerint "a gazdaságpolitikai fordulatnak az alapja az okos, átgondolt adóreform, (...) amelynek az a célja, hogy több pénz maradjon a vállalkozóknál és a dolgozóknál. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, az államnak kevesebbet kell költenie"- fűzte hozzá. Az SZDSZ az egyszerű, átlátható, egykulcsos adórendszer bevezetését javasolja, ami kezdetben 20 százalékos adókulccsal indulna - mondta.
A gazdasági növekedési programcsomag célja, hogy mozgásteret teremtsen az adócsökkentésre azáltal, hogy 2009-ben 500 milliárd forinttal, 2010-től pedig évi 250 milliárd forinttal csökkentené az állam kiadásait. A liberálisok elnöke szerint az átfogó közteherviselési reformnak még ebben az évben meg kellene születnie, és 2009 január 1- től "az adócsökkentésnek és adóegyszerűsítésnek meg kell történnie."
A párt reformelképzelései szerint meg kellene szüntetni a költségvetési egyensúly érdekében 2006-ban ideiglenes jelleggel bevezetett "szolidaritási" adókat. Szélesíteni kellene az adóbázist, s jelentősen egyszerűsíteni az adórendszert, csökkenteni az adóbürokráciát és szolgáltatói szemléletűvé alakítani az APEH-et. Fontos része a csomagnak az adóreform alap felállítása. Az abban keletkező többletet a következő évek adócsökkentésére és az államadósság, a hiány csökkentésére kell felhasználni - mondta Kóka János.
Hozzátette: a liberális programcsomag része a bürokrácia csökkentése, az ellenőrzés hatékonyságának növelése, az engedélyezési eljárások egyszerűsítése, a fordított felelősség elvének bevezetése, valamint az elektronikus ügyintézés.
Továbbá fontos feladatként jelöli meg a csomag a pártfinanszírozás rendbetételét, a korrupció visszaszorítását és az új közpénzügyi törvény megalkotását. Tóth István, a FMKIK alelnöke a tájékoztatón elmondta: a programcsomag támogathatónak tűnik. A kamara azokat a programokat támogatja, amelyek révén növekedhet az ország versenyképessége, munkahelyek jönnek létre s csökkennek a munkavállalók terhei.
Kapcsolódó írások:
- Nem hisz a kisebbségi kormányzásban a távozó gazdasági miniszter
- Az év végére helyreállhat a magyar gazdaság
- Fidesz: A kisemberek boldoguljanak - új gazdaságpolitika kell!
- A gazdasági bizottság támogatja Szabó Pál kinevezését
- Surányi: adóreform lehet a szociális biztonság veszélyeztetése nélkül
- Gyurcsány Ferenc: nincsenek meg az adóreform társadalmi, politikai feltételei
- A gazdasági bajok felszámolásához az adóreformon keresztül vezet az út
- Adóreformot a társadalom érdekében!

Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
Hatalmas Marilyn Monroe szobor érkezett a kaliforniai Palm Springs városába: a helyi sajtó beszámolója szerint már hétfőn megérkezett a gigamű, de összeállítása még most is tart.
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt
Nőies szandálok és telitalpú modellek között
Képek - Férfias cipők magas talpakon
Első alkalommal hívták meg a mustrára
Képek - Marion Cotillard meghódította Cannes-t
Kiállítás nyílt az uralkodó portréiból
Képek - II. Erzsébet: trónörökös vagy popikon?
Szárnyas, különleges ízesítéssel
Amikor mézes-mázos a csirke szava
A "disco királynője" volt
Meghalt Donna Summer

Minél több a közmunkás, annál kevesebb a bér
A miniszterelnök szóvivője szerint minél több embert vonnak be a közmunkaprogramba, az matematikai törvényszerűségek miatt annál lejjebb húzza az átlagkeresetet, de - mint mondta - minél több a közfoglalkoztatott, annál nagyobb az esély arra, hogy ezek az emberek később elhelyezkedjenek a köz- vagy a versenyszférában, ami visszaállítja majd az átlagbért egy magasabb szintre.
A feladat a hiánycél tartása
NGM: A távközlési adó bevételnövelő lépés
Elemzők véleménye a KSH közleményéről
A közfoglalkoztatottak bére messze elmarad az átlagtól
Biztonsági szálakat válogatnak
Már a drachma nyomtatására készül a brit nyomda
Döntött az OGY
Percenként és üzenetenként kétforintos távközlési adó júliustól
Köztük van az eurózóna legnagyobbja is
Moody's-leminősítés: tizenhat spanyol bank az áldozat
Szociális válságot él át a világ
Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia

Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?
Egy előzetes tanulmány szerint egyes fényvédőkrémekben található vegyi anyagok az endometriózis magasabb kockázatát okozzák, ám egyelőre korai lenne megkongatni a vészharangot.
Kész az emlőrák teljes genetikai térképe
Hogy fejlődik ki a mellrák évtizedekkel a diagnózis előtt?
Nemcsak az a gond, mit eszel - az is, hogy mikor!
Bajban leszünk, ha egész nap eszünk?
Jobb, ha elfordítjuk a fejünket injekcióadáskor
Fájdalom: amikor tényleg nem kell odanézni...!
Napi horoszkóp - 2012. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Több módon is kielégülhet
Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!

Jó, kedv, bőség - szabadon értelmezve
Kölcsey Ferenc Himnuszának egy sorát adta meg pályázati témának a 12. ARC-kiállítást szervező ARC Kft. A pályázatok beadási határideje július 3.
Húsz alkotás a vásznon
Külhoni magyar filmek napja az Urániában
Százéves a vitorlás
Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
A várt összeg sokszorosát fizették érte
"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu

Osztrákok haltak meg a 86-os főúton
Egy osztrák férfi és egy nő halt meg abban a balesetben, amely nem sokkal 11 óra után történt a 86-os főúton, Zalabaksa közelében.
Végzett velük
Nem adtak elsőbbséget a kamionnak - mindketten szörnyethaltak
Kamion és autó ütközött
Front van? Baleset miatt lezárták a 86-ost is
Helyre állt a közlekedés
Belehalt a frontális ütközésbe
Keresztülhajtott
Súlyosan megsérült az autóval ütköző motoros és utasa
Életveszélyesen sérültek
Frontális karambol a 710-esen
Útlezárások Budapesten
Bruce Willis újra megállítja az életet

Kerti tóba esett egy kisgyermek a XVII. kerületben
Kerti tóba esett egy kisgyermek pénteken kora délután Budapesten, a XVII. kerületben; a 16 hónapos kisfiút a Bethesda kórházba vitték.
Két ember megsérült
Gázrobbanás Komlón
Akcióban a készenléti rendőrök
Embereket mentettek a lángok közül a IX. kerületben
A strandolók nem hittek a szemüknek
Tudnak élni: helikopterrel mentek fagyizni a királyi légierő katonái
Megszavaztatták a legfrappánsabb emlékeket
A győztes sírfelirat: "Mondtam, hogy beteg vagyok!"
Jogerősen is
17 év a "darabolós" gyilkosnak
Beszakadt a házasságkötő terem mennyezete
Sokkot kapott a menyasszony: égből pottyant férfi az esküvőn
AHI Roofing Kft.Villamosmérnök
Trenkwalder Kft.C# Fejlesztő
Onlinet Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.18 14:41
- Kedvenc zenéink2012.05.18 13:24
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.18 07:47
- Rátámadtak Schiffer Andrásra Vecsésen2012.05.18 07:34
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



